// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lassan elmondható, hogy nem a CFR csapata lett koronavírusos, hanem a koronavírus lett CFR-es

// HIRDETÉS

Egyre többen kapják el a fertőzést.

Nem sikerült megállítani a koronavírus terjedését a bajnoki címvédő, és újabb bajnoki címre hajtó Kolozsvári CFR labdarúgó-csapatánál: a pénteki közlés szerint már huszonhatan kapták el a fertőzést.

Ez a csütörtökön este megérkezett eredményekből derült ki, jelen állás szerint a keret tizenhat, illetve a szakmai stáb tíz tagja fertőzött.

Sajtóértesülések szerint a csapat jelenleg a mogoșoaiai edzőtáborban van, ahol már akkor elkülönítették, amikor az első játékosról, Adrian Păunról kiderült, hogy koronavírusos.

Azóta berobbant a járvány a klubon belül, olyannyira, hogy már az edző, Dan Petrescu is elkapta, ezért kórházba szállították.

A csapat természetesen a következő napokban nem tud pályára lépni, ha pedig a már 21 fertőzéses esetet jegyző Bukaresti Dinamóhoz hasonlóan 14 napos karanténba helyezik a játékosokat, akkor legközelebb csak augusztus 7-én léphetnének pályára, miközben az Európai Labdarúgó-szövetség a bajnokság augusztus 3-ai lezárására szólította fel a tagországokat.

Ha tényleg karanténba kerül a csapat, fölmerülhet, hogy befagyasztják a bajnokságot, igaz, a CFR még mindig ki tud állítani egy kezdő 11-et a még nem koronavírusos játékosokból: Arlauskis - Susic, Burcă, Vinicius, Camora - Chipciu, Bordeianu, Fica - Deac, Rondon, Costache.

Ha viszont közülük is megfertőződnek néhányan, akkor lehet, hogy az ifikkel kell kiállnia a hátralevő mérkőzésekre.

Amúgy a bajnoki címért folytatott küzdelemben a legfőbb riválisnak számító, és lépéselőnyben levő Craiova csapatánál sem rózsás a helyzet: már a technikai stáb három tagja kapta el a fertőzést.

Úgyhogy lehet, hogy a bajnokság győzteseként végül a koronavírust kell kihirdetni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro