Bihar megyében történt az eset.
Rendőrségi fogdában találta magát kedden az a két Bihar megyei férfi, aki még az elmúlt héten úgy döntött: úgy szabadul meg négy, fölöslegesnek tartott kutyától, hogy rövid úton elteszi őket láb alól.
A két, 69, illetve 20 éves, oláhszentmiklósi illetőségű férfi a községhez tartozó Felsőbarakonyra vitte az állatokat, ahol egy használaton kívüli föld alatti betonmedencében felakasztotta őket.
Az állatokra a nagyszalontai állatmenhely vezetője talált rá.
Mint kiderült, három kutyán már nem lehetett segíteni, a negyedik azonban még életben volt – igaz, egyik szemét elvesztette, és az egyik lába is megsérült.
A nő úgy bukkant rá a tetemekre, hogy az életben maradt, dróttal megkötözött kutyát állatot próbálta órákon keresztül kimenteni.
Az akció végül sikerrel járt, ezt követően tett feljelentést az illetékes hatóságoknál.
Ennek nyomán bukkantak rá a két férfira, akik, mint kiderült, egy elhunyt rokonuk állataitól akartak így megszabadulni.
A rendőrség 24 órára őrizetbe vette őket, és bűnügyi feljelentést tesz ellenük a kutyák elpusztítása miatt.
Mint kiderült, egyébként, a helybeliek körében „népszokásnak” számít, hogy a megunt, vagy létszám fölöttinek tekintett ebeket a szóban forgó verembe dobják.
Az állatmenhely vezetője is elmondta, hogy évek óta jár a helyszínre esetlegesen kidobott állatokat menteni, de annyi tetemet, mint most, még nem talált egyszerre.
Az ügyben a Bihar megyei környezetvédelmi őrség is vizsgálódik, mivel a korábban öntözésre szánt víz tárolására használt tartály mára szemétdombbá, illetve állattemetővé vált, ami fertőzésveszélyes is.
A tulajdonosnak ezért rég le kellett volna zárnia.
A két elkövető akár komolyan is megütheti a bokáját: az állatok szándékos elpusztításáért hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés vagy ezertől tízezer lejig terjedő bírság szabható ki.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.