Nagyon szorongatják az RMDSZ... kabátja csücskét Bukarestben. Eközben a román–magyar határon vidáman megy a csúszópénz a határőrök zsebébe.
Akár az is előfordulhat, hogy az RMDSZ kilép a kormánykoalícióból, ha a PNL és a PSD közti hatalomelosztási játékban hoppon marad. 2021-ben ugyanis a PSD és as PNL megállapodott, hogy a kormányzati mandátum felénél – vagyis most –, az eddigi liberális kormányfő átadja a stafétát egy PSD-snek és pár minisztérium élén is minisztercsere lesz.
Csakhogy közben a két nagyobbik pártnak megtetszettek az RMDSZ-es vezetésű minisztériumok, különösen a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium. Úgy kezdődött, hogy a PSD jelezte: nem akarja átadni a közlekedési tárcát a liberálisoknak, amit Sorin Grindeanu irányít. Ekkor a PNL szemet vetett a fejlesztési minisztériumra, amit viszont az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik.
A tárgyalások elkezdődtek, de Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állítólag ajtócsapkodással távozott az egyeztetésekről, amelyek így hétfőn folytatódnak. Politikai források szerint az RMDSZ akár a távozás mellett is dönthet, ha kitúrják a kormányból. Ez annyira nem hatja meg a két másik pártot, mivel az RMDSZ nélkül is megvan a parlamenti többségük, így nyugodtan kormányozhatnának tovább a magyar alakulat nélkül is. Lucian Bode (PNL) belügyminiszter azt mondta: bármi lehetséges a tárgyalások során, az RMDSZ dönti el, hogy marad-e vagy sem a kormánykoalícióban.
Az RMDSZ vezetése pénteken online tanácskozott arról, hogy milyen opció vannak az új helyzetben: mondjon le a fejlesztési minisztériumról egy másik tárcáért cserébe vagy lépjen ki a kormányból. Antal Árpád péntek délután azt nyilatkozta: az RMDSZ kormányon kíván maradni és folytatja a tárgyalásokat az új kabinet szerkezetéről és a miniszterek személyéről. Lucian Bode szerint az RMDSZ két miniszteri poszttal és egy miniszterelnök-helyettesi tisztséggel maradhat. Az RMDSZ jelenleg a fejlesztési minisztériumot, a sportminisztériumot és a környezetvédelmi minisztériumot vezeti, Kelemen Hunor pedig kormányfőhelyettes.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított a nagylaki határátkelő 23 határőre ellen, akiket megvesztegetése elfogadásával gyanúsítanak.
A DNA azzal gyanúsítja a huszonhárom egyenruhást, hogy 50 és 600 euró közötti összegeket kértek és kaptak moldovai személyszállító cégektől, hogy cserébe szemet hunyjanak az EU-országok területén való tartózkodási határidőket túllépő moldovaiak szabálytalanságai fölött.
Emellett az adócsalás-elleni osztály egyik felügyelőjét azzal gyanúsítják, hogy 1200 euró ellenében megígérte egy személynek: elintézi a román és a magyar határőrizeti szerveknél, hogy a „kliense” ellenőrzés nélkül, szabadon átkeljen a határon értékes műalkotásokkal (festményekkel és szobrokkal).
Az eset azért is kínos Románia számára, mivel az ország Schengen-övezethez való csatlakozását Hollandia és Ausztria amiatt ellenzi, hogy a román fél nem képes megfelelően biztonságosan ellenőrizni a térség külső határát.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.