// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kik kaphatnak novembertől állami támogatást a fűtésszámla kifizetéséhez?

// HIRDETÉS

Mutatjuk, milyen feltételekkel lehet megszerezni az akár havi 500 lejre rúgó támogatást.

Mintegy ötszázezer lakost érint kedvezően a kiszolgáltatott energiafogyasztókat védő törvény, melyet kedden szavazott meg egyöntetűen a román képviselőház. Ahogy a neve is mutatja, a jogszabály haszonélvezői azok a sérülékeny kategóriába sorolható fogyasztók lehetnek, akik olyan alacsony jövedelemmel rendelkeznek, hogy a téli hónapok idején nehezen vagy egyáltalán nem tudják kifizetni a fűtésszámlát.

A támogatás összegét a fogyasztó jövedelmének függvényében állapítják meg:

minél kevesebből gazdálkodik egy hónapban egy háztartás, annál nagyobb összegre lehet jogosult.

Családok esetében az egy főre eső jövedelem nem haladhatja meg a 1 386 lejt, egyedül élők esetében ez az összeg 2 053 lej.

A becslések szerint összesen 524 ezer háztartás kaphat pénzt, a kifizetendő támogatás értéke összesen mintegy 389 millió lejre tehető. Raluca Turcan munkaügyi miniszter hevenyészett számítása alapján 1-5 millió ember lehet érintett. Nyilvánvalóan azok, akik munkaviszonyban állnak, illetve a szociális- vagy nyugdíjellátórendszer részei.

A fűtésszámla teljes összegét (100%) állja az állam azon háztartások esetében, ahol az egy főre eső nettó havi jövedelem nem haladja meg a 200 lejt. A legkevesebb (10%-os) támogatásra azok a családok jogosultak, ahol az egy főre eső havi nettó bér 1280,1 és 1386 lej között van (egyedülállók esetében a felső határ 2053 lej).

A fűtési módok alapján kiszámított referenciaértékeket a kormány fogja meghatározni, de ez nem lehet kevesebb mint

  • 250 lej/hónap a földgáz esetében,
  • 500 lej/hónap az elektromos energia esetében,
  • illetve 320 lej/hónap a szilárd (fa, szén, brikett, stb.) tüzelés esetében.

A támogatást közvetlenül a fűtésszámla értékéből vonják majd le,

tehát annyival kevesebb összeg fog megjelenni a számlán, amennyi támogatásra jogosultak vagyunk a jövedelmünk függvényében.

Florin Cîţu kormányfő többször is jelezte, hogy mérsékelnék az energiapiac liberalizálása miatti sokkoló drágulás hatását, különben a lakosság nehéz tél elé néz. Arra is készen állt, hogy amennyiben a parlament nem fogadta volna el a törvényt, akkor a PNL jóváhagyása után egyéni felelősségvállalással ültesse gyakorlatba.

A jogszabály Klaus Iohannis államfő elé kerül, s ha nem emel kifogást ellene, akkor november elsejétől léphet életbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro