// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kifakadtak a krónikus betegek: meddig kell még zacskószámra külföldről hozatni a létfontosságú pirulákat?

// HIRDETÉS

Aki azt állítja, hogy nincs gyógyszerhiány jelenleg Romániában, az egyszerűen hazudik. Ezt a 24 készítményt hiába keresnénk a patikákban.

Hosszú évek óta téma, hogy időnként – kisebb-nagyobb megszakításokkal, de gyakorlatilag folyamatosan – eltűnnek a gyógyszertárakból a krónikus betegek számára létfontosságú gyógyszerek. Az egyik legismertebb ilyen gyógyszer a pajzsmirigy-betegek által rendszeresen szedett Euthyrox, mely gyakran számít hiánycikknek. Oda jutottunk, hogy az egyes gyógyszertárak külön nyilvántartást vezetnek a pirulát kereső vásárlókról, s igény szerint telefonon értesítik őket, ha kapnak a tablettából.

A jelenséget csak fokozta, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása óta az emberek elkezdtek gyógyszereket felhalmozni, így

míg egyeseknél halomra áll a bontatlan gyógyszeres doboz a szekrényben, addig mások mindhiába várnak a létszükségletű orvosságokra.

A krónikus betegeket tömörítő országos szervezet képviselői ismételten kifakadtak: 24 olyan gyógyszerről tudnak, mely jelenleg nem kapható az országban, vagy legalábbis nem minden megyében található meg. Az orvosok, a gyógyszertárak és a páciensek az egészségügyi minisztérium honlapján is jelezhetik, ha egy gyógyszerrel gond van, de a betegek országos szervezetei is nyilvántartást vezetnek az aktuálisan problémás szerekről.

Jelenleg ez a 24 gyógyszer hiányzik:

  • Vesanoid
  • Cecenu
  • Budenofalk
  • Climen
  • Cosentyx injecții ( Hunedoara)
  • Cyclo-Progynova
  • Disulone
  • Ercefurilul
  • Euthyrox (sunt județe în care nu se găsește)
  • Femoston
  • Methotrexat 2,5 mg comprimate
  • Micofenolat 500 mg
  • Neotigason 10 mg
  • Nitrofurantoina
  • Novothyral
  • Remicade
  • Salofalk supozitoare și microclisme
  • Verapamil 40 mg
  • Anakinra
  • Dexamethazonă – 1mg
  • Eritromicină 250 mg flacon injectabil
  • Prednison 20 mg
  • Propanolol LP dw e 160
  • Madopar HBS.

Nyílt levelükben a krónikus betegek képviselői azt írják, hogy a más európai országokban fellelhető gyógyszerállomány felét hiába keressük Romániában, ezért a páciensek arra kényszerülnek, hogy zacskószámra hozzák be külföldről a készítményeket. A baj az, hogy rendkívül költséges művelet, mivel

ezekre nyilvánvaló módon nem vonatkozik az egészségbiztosító ártámogatása.

Bármit is állít az egészségügyi minisztérium, egyre több készítmény tűnik el a gyógyszerpiacról, aminek több oka is van. Azon túlmenően, hogy Románia fordít a legkevesebbet az egészségügyre, és szükség van a rendszer teljes átalakítására, a gyógyszerhiányban szerepet játszik az úgynevezett clawback-adó megemelése, ami a legkisebb ár politikájával együtt tarthatatlan helyzetet idéz elő, főleg a generikus orvosságok esetében.

A krónikus betegek képviselői újfent felajánlották az egészségügyi minisztérium döntéshozóinak, hogy ötleteikkel segítenének a megoldás megtalálásában, ehhez azonban először meg kellene őket hallgatni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro