// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ki lesz az alfahím? Marad a kolozsvári egyeduralom? Na de a székely nyugalom? – Kezdődik a Liga 1

// HIRDETÉS

A tavalyi agyonzsúfolt és nézők nélkül lejátszott szezon után most a „normális” időpontban és újra szurkolók előtt indul el a román focibajnokság új idénye csütörtökön, nagy kérdés persze, hogy a járvány mikor és mennyire szól majd közbe.

A szezon előtti átalakulások azt vetítik előre, hogy ez az év a helyi rivalizálások éve lehet. Bukarestben és Craiován mindenképpen, Konstancán viszont Gheorghe Hagi előremenekült és a Viitorul–Farul fúzióval úgy szerezte meg magának – gyakorlatilag ingyen – a város hagyományos focibrandjét, hogy közben egyben a potenciális riválist is eltüntette.

Az alfahím: a Kolozsvári CFR

Az elmúlt négy szezonban teljes volt a vasutasok hegemóniája, és ezen még a csapatot felépítő Dan Petrescu edző tavaly novemberi menesztése sem változtatott. Az első fordulókban viszonylag könnyű a CFR sorsolása, ami jól jöhet a Bajnokok Ligája-selejtezők idején, ráadásul egyetlen csapatként már játszott három tétmeccset a nyári szünet után. Gondot csak az okozhat, hogy Paulo Vinicius távozásával elég nagy lyuk keletkezett a hátvédsorban.

A szavahihetetlen: Becali FCSB-je

Miközben a Román Hadsereg Steauája már a másodosztályba jutott és megkapta a vadonatúj Ghencea-stadiont, Gigi ámokfutásában már a fogadóirodák sem hisznek: rég volt olyan, hogy a CFR bajnoki címére adták a nagyobb esélyt. A juhász újabb bábját Dinu Todorannak hívják a kispadon.

A nyugodt erő: a Sepsi OSK

A negyedik hely és az európai kupaszereplés elérése ellenére Szentgyörgyön csak addig nyújtóznak, amíg a takaró ér: szokás szerint sok új játékos jött, de inkább jó munkásemberek, mint sztárok. Ha a klub tudja kezeli a kétfrontos küzdelmet, a hamarosan megnyíló új stadionban újabb szép szezon vár a székely szurkolókra.

A csődtömeg: a Dinamo

Hét év alatt másodszor kért csődvédelmet, a nem túl erős keret fele is elmenekült a spanyol szélhámosok és a szurkolók fanatizmusa között pattogó csapatból. Harmadjára talán nem ússzák meg a kiesést, bár akkor komoly összegben lehet fogadni egy újabb létszámemelésre.

A bohóc: a FC U Craiova 1948

Többet perelnek, mint fociznak, a bíróságon próbálják magukat elismertetni a város négyszeres bajnokcsapatának jogutódjakén, miközben hangzatos, beválthatatlan ígéretekkel dobálóznak. Tucatlégiósokból összerakott keret, de legalább kiderül, hogy milyen edző is Adrian Mutu.

A másodosztályú: CS Mioveni

Hiába tüntették el az osztályozón Szebent a Liga 1-ből, a keretüket és az igazolásaikat elnézve harmadszor is egyből mennek majd vissza a másodosztályba.

Az örök ígéret: a VAR

A videóbírót évek óta mindenki akarja, de senki sem fizetne érte. A szövetég és a profi Liga egészsége alapján talán a tavaszi rájátszásra bevezetik, de hisszük, ha látjuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro