// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kevésbé lesznek fontosak az osztályzatok, mert nem a jegy számít, hanem a képességek

// HIRDETÉS

Radikális reformokat ígér az oktatási miniszter.

Komoly változásokat ígér az oktatási rendszerben Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, aki szerint az egyik legfontosabb módosítás az lesz az új oktatási törvény értelmében, hogy csökkentik az osztályzatok szerepét a diákok teljesítményének kiértékelésében.

Az ok: az érdemjegyek veszítettek a relevanciájukból, ráadásul a jó jegyekre való vadászat öncéllá vált, miközben valójában azt kellene kiértékelni, hogy a diákok képességei mennyit fejlődtek.

Cîmpeanu szerint a teljesítmény kiértékelésének ennek nyomán a tudás mellett a képességekre is ki kell terjednie. Ezeket viszont nehezebb a jegyrendszerrel kiértékelni, ezért csökken az osztályzatok aránya a diákok eredményeinek kiértékelésében.

Vagyis

a jegyrendszeres osztályozás nem szűnik meg, de kevésbé lesz fontos,

hiszen oda jutottunk, hogy már az ötéves gyerekek is jegyeket kapnak.

Ezért a hangsúly inkább a szöveges kiértékelésekre kerül majd, amelyek lehetővé teszik a pedagógusok számára, hogy egyéni tantervet dolgozzanak ki minden egyes diák számára – már ha lesz rá idejük –, és a szülők is megkapják őket, hogy tisztább képet nyerjenek gyermekük fejlődéséről.

A miniszter szerint tarthatatlan, hogy a jegyvadászat vált az egyik legfőbb foglalatossággá, hiszen nem minden gyerek képes folyamatosan 9-es vagy 10-es osztályzatot elérni.

Mindebből az is következik, hogy a gimnáziumi felvételit is át kívánja alakítani.

A tervek szerint ugyanis

csak a képességfelmérő eredményeit vennék figyelembe, a négyéves általános iskolai átlagot nem,

az ugyanis nem tükrözi a diákok valódi képességeit.

Emellett a tananyag mennyiségét is csökkentené – szintén a kompetenciák növelése érdekében –, és a félévi dolgozatokat is kiiktatná, mivel nem a félévi átlag a fontos, hanem a tanév végi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro