// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Kétszáz tűzoltót hallgatnak ki, hogy végre kiderüljön, mi is történt a Colectiv-tragédia mentőakciója közben

// HIRDETÉS

A tavaly ősszel előkerült titkos felvétel nyomán vizsgálják a történteket. Súlyos vádakat fogalmaztak meg.

Közel kétszáz tűzoltót hallgatnak ki a napokban a bukaresti katonai ügyészek és a gyilkossági ügyekért felelős nyomozók, akik többek között arra keresnek magyarázatot, hogy miként került nyilvánosságra egy, a Colectiv-tragédia helyszínén készített felvétel, és miért csak négy évvel a borzalmas tűzvész után. Ami azon a felvételen látható, az a kulcsbizonyítéka annak, hogy a hatóságok totális csődöt mondtak az úgynevezett mentőakció során. A katasztrófákra felkészített mentőalakulatoktól elvárható szakszerűség jeleit alig lehet felfedezni a felvételen, például a láthatóan súlyosan megsérült áldozatokat a végtagjaiknál fogva vonszolták el, a holttesteket egymásra dobták, a káoszban egymás munkáját is akadályozták.

A sürgősségi ügyek felügyelősége a felvétel nyilvánosságra kerülése után azzal védekezett, hogy nem tartották fontosnak, hogy megmutassák másoknak. Csakhogy a nyomozás még javában tartott, az ügyészek bekértek minden fontos bizonyítékot, a felvétel mégsem jutott el hozzájuk. Ehelyett négy évig őrizték egy fiókban. Végül egy tűzoltó elküldte a sajtónak, aki úgy érezte, hogy a közvéleménynek joga van megtudni, hogy mi is történt pontosan azon az éjszakán.

A felvételeket látván az ügyészek azonnal in rem eljárást indítottak, azaz vizsgálják a bűncselekmény gyanújának megalapozottságát. Súlyos vádakat fogalmaztak meg: mulasztásból elkövetett emberölés, hivatali visszaélés, hivatali gondatlanság és halottgyalázás. Ez utóbbi váddal a bukaresti katasztrófavédelem vezetőjének, Orlando Șchiopu ezredesnek kell szembenéznie, aki becsmérelte az áldozatokat a mentőakció közben.

Sajtóértesülések szerint az első meghallgatások már meg is történtek, mintegy kétszáz tűzoltót fognak a közeljövőben kihallgatni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro