// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Két hónappal a baleset után még mindig szerencsétlenkednek a mentőegységek a több ezernyi juhval a fedélzetén felborult hajón

// HIRDETÉS

Nehéz munka a kiemelés.

Bizonyára sokan emlékeznek még, hogy jó két hónappal ezelőtt, még november végén a rossz súlyeloszlás miatt felborult egy, a hivatalos iratok szerint 14 ezer juhot szállító hajó a Fekete-tengeren, a midiai kikötőben.

A mentőegységeknek alig néhány száz állatot sikerült élve kimenteni a hajóról, amely azóta is ott hever a part közelében, és a jelek szerint még egy jó darabig ott is fog heverni, mivel egyszerűen képtelenek kiemelni.

Legutóbb szombaton próbálkoztak, de mint kiderült, az előzetes számításokhoz képest a hajó jóval nehezebb, így aztán hiába szállítottak a helyszínre egy 1800 tonnás óriás darut, a kiemelés kudarcba fulladt, mivel a drótkábelek elkezdték megadni magukat.

Ezért aztán az egészet leállították két óra után, és megpróbálják pontosabban kiszámítani, hogy mekkora lehet a hajó súlya.

A mentést végző egységek illetékesei szerint azért számolták el magukat, mert a hajón valójában még a hivatalos iratokban bevallott 14 ezernél is több állatot szállítottak.

A tervek szerint egyébként ha végre sikerül a hajót kiemelni és kikötőbe vontatni, nem emberi erővel rakodják majd ki a két hónapja oszladozó tetemeket, hanem minibuldózerekkel, amelyek egy nagyobb tartályba szórják majd az elhullott állatok maradványait.

Azonban eddig még el kell jutni, miközben az idő szorít: ha tovább melegszik az idő, a több ezernyi rothadó állattetem miatt dögteles bűz fog terjengeni a környéken mindaddig, amíg nem sikerült kiemelni a hajót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro