// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

215 új koronavírus-fertőzött, 86 halott Romániában (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A szerdai adatok egyetlen pozitívuma, hogy csökkent az intenzíven ápolt, illetve a súlyos állapotban lévő betegek száma.

Frissítés

Egy Târgu Neamț-i 45 éves nő a koronavírus 86. romániai áldozata, akiről lehet tudni, hogy találkozott Olaszországból hazaérkező személyekkel. Agyvérzést diagnosztizáltak nála két nappal ezelőtt, baloldali bénulással, de a tesztje is pozitív lett, március 30-án hunyt el.

Az elmúlt 24 órában 215 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Romániában: a járvány kezdete óta összesen 2 460 személyről derült ki, hogy pozitív. A szerdai adatok szerint 57 személyt ápolnak az intenzív osztályokon (kedden ez a szám 65 volt), és 34-re csökkent a súlyos állapotban lévő beutaltak száma is.

A gyógyultnak nyilvánított páciensek száma 252, ebből 84-en Bukarestben, 56-on Temesváron, 26-an Iași-ban épültek fel. Kolozsváron eddig 8 személy hagyhatta el a kórházat. Románia területén 12 218 személy van intézményes karanténban, 119 218 személy pedig otthoni elkülönítésben tartózkodik, hatósági ellenőrzés alatt. A járvány kezdete óta péntekig 26 609 tesztet végeztek el.

Továbbra is sokan veszik félvállról a részleges kijárási tilalmat, a rendőrök közel 7 000 büntetést szabtak ki az elmúlt 24 órában, több mint 11,3 millió lej értékben. A 2-es számú katonai rendelet életbe lépésétől számítva 1 247 személyt szállítottak intézményes karanténba azért, mert nem tartotta be a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat. Ugyanakkor 50 személy hagyta el jogtalanul az intézményes karantént, akiket emiatt újabb 14 napra zárnak be.

A mai napig 260 büntetőeljárás indult a betegség elleni küzdelem meghiúsításáért, a csendőrség, illetve a rendőrség 522 büntetést rótt ki a karanténra/otthoni elkülönítésre vonatkozó szabályok megsértéséért.

Tizenegy nap telt azóta, hogy meghalt az első koronavírussal diagnosztizált beteg Filiașon – ahol akkor még nem vették elég komolyan a járványt, és ennek meg is lett a következménye –, és immár 85 halottnál tartunk. A legutóbbi három elhunytat szerda délelőtt jelentették, de nem mindegyik eset az elmúlt huszonnégy órában történt.

A 83. halott egy 54 éves bukaresti nő aki 45 perccel a kórházba szállítása után, máricius 30-án 0 óra 15 perckor halt meg. Ezen a napon igazolódott be, hogy koronavírusos. A petefészekrák végső stádiumában szenvedő beteget az elmúlt egy hónapban kétszer is beutalták a kórházba, de nem jelentkeztek rajta a koronavírus tünetei.

Temesváron halt meg a koronavírus-járvány 84. romániai áldozata, egy 85 éves férfi. Március 23-án utalták be a kórházba, első tesztje negatív lett. Állapota március 27-re virradóan súlyosbodott, a katonai kórház intenzív osztályára szállították, ahol beigazolódott a fertőzöttsége. Ezt követően került a temesvári Victor Babeș kórházba. Több krónikus betegséggel, például cukorbetegséggel, magas vérnyomással, krónikus veseelégtelenséggel és Alzheimerrel küzdött. Március 31-én hunyt el.

A 85. elhunyt egy 63 éves bukaresti nő, akit március 23-án utaltak be a Matei Balș járványintézet intenzív osztályára, ahol intubálták. Március 24-én lett koronavírus-pozitív. Korábban egy magán- dialízisközpontban fertőződhetett meg. Magas vérnyomással, krónikus veseelégtelenséggel, pajzsmirigy-alulműködéssel is kezelték. Szerdán délelőtt hunyt el.

Rossz hír, hogy tovább nőtt a külföldön lévő romániai fertőzöttek száma: a külképviseletek eddig 196 román állampolgárról tudnak, többségük Spanyolországban (105), Olaszországban (57) és Franciaországban (14) tartózkodik. Az egy nappal korábbi adat még csak 94 fertőzöttről szólt. A külföldön meghalt romániaiak száma jelenleg 24, ami azt jelenti, hogy ez elmúlt 24 órában öten vesztették életüket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro