CR7 elkezdte, egyesek követik, mások nem, a Coca Colánál meg a nyakkendősöknek rángatózik a szemöldöke.
Az Eb konfliktusa: a kólaháború. Mióta Cristiano Ronaldo eltett maga elől egy kólát a magyarok elleni meccs előtti sajtótájékoztatón, a világ leghíresebb üdítőjéhez való viszony vált a legfontosabb újságírói kérdéssé. A svájciak ellen duplázó olasz Manuel Locatelli sem kért belőle, az ukrán Andrij Jarmolenko viszont maga elé tette, az oroszok edzője, Sztanyiszlav Csercseszov pedig egyenesen klasszikus kocsmai üveget üveggel módszerrel nyitott fel egy palackot, hogy jót húzzon belőle. Az UEFA és a szponzorok marketingesei pedig a hajukat tépik.
A nap továbbjutói: Belgium és Hollandia. Előbbi jó cseréinek köszönhetően fordított a dánok ellen (Eden Hazard gólpasszt adott, Kevin De Bruyne pedig góllal és gólpasszal szállt be), utóbbi simán verte az osztrákokat –így követték az olaszokat a nyolcaddöntőbe.
Az Eb „Szegény embert még az ág is húzza” díja: Dánia. Christian Eriksen drámája és a finnek elleni vereség után már a második percben gólt lőtt Belgiumnak, mégis kikapott – elsőként vezetésről erről a tornán. Pedig mindkét meccsükön több mint 20 lövésük volt.
Az Eb szimpatikus vesztese: Észak-Macedónia. Az első nagy tornáján szereplő balkáni válogatott az osztrákok után az ukránokat is megszorongatta Bukarestben, ám végül mégis az első biztos kieső lett. A meccs a két kimaradt 11-es miatt maradt emlékezetes, bár Ezgjan Alioszki a kipattanót már berúgta, az ukrán Ruszlan Malinovszkij viszont hét nap alatt a negyedik büntetőt hibázó játékos a tornán.
Napi COVID: Szlovákia. Az Eb alatti tesztelések első koronavírus-fertőzéseit a szlovák keretben mutatták ki: a hátvéd Denis Vavro (Lazio) és a szakmai stáb egyik tagját is el kellett különíteni a csapattól. A spanyol és svéd keret fertőzött játékosainak tesztjei még a torna kezdete előtt hoztak pozitív eredményt.
[caption id="attachment_451232" align="aligncenter" width="800"]
Malinovszkij kimaradt 11-ese az Észak-Macedónia–Ukrajna meccsen[/caption]
2. forduló, B-csoport:
Dánia–Belgium 1-2 (Poulsen 2., illetve T. Hazard 55., De Bruyne 70.)
A csoport állása: 1. Belgium 6 pont, 2. Finnország 3 (1-1), 3. Oroszország 3 (1-3), 4. Dánia 0.
C csoport:
Ukrajna–Észak-Macedónia 2-1 (Jarmolenko 29., Jaremcsuk 34., illetve Alioszki 57.)
Hollandia–Ausztria 2-0 (Depay 11. – 11-esből, Dumfries 67.)
Az állás: 1. Hollandia 6, 2. Ukrajna 3 (4-4), 3. Ausztria 3 (3-3), 4. Észak-Macedónia 0.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.