Szép kis slamasztikába kerültek a románok egy erdélyi csapat miatt.
Egy teljes román női kézilabda-csapat keveredett doppinggyanúba, amely a november 30-án kezdődő világbajnokságra készülő válogatottat is bajba sodorta, hiszen a Brassói Corona négy játékost is ad a keretbe.
Az ügyben ugyanakkor a Gazeta Sporturilor sportlap értesülései szerint csak hárman érintettek: Cristina Laslot, Bianca Bazaliut és Daciana Hosut a nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján szereplő intravénás lézeres kezelés igénybevételével gyanúsítják. Az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) erről hétfőn értesítette a Román Kézilabda-szövetséget, az Ifjúsági és Sportminisztériumot, a Román Olimpiai és Sportbizottságot, a WADA-t és Brassói Coronát is. A nemrég hivatalba lépett Orban-kormány sportminisztere, Ionuț Stroe, valamint Cristian Balaj, az ANAD vezetője is elismerte, hogy három sportolót behívtak meghallgatásra és az ügy tisztázására, ám a WADA előírásai miatt nem nevezhetik meg őket.
A Gazeta Sporturilor szerint a bajnokságban második helyen álló és az EHF-kupa csoportkörébe a hétvégén bejutott Corona játékosai a nyáron egy brassói klinikán részesültek a forradalminak hirdetett kezelésben, amely fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatása mellett gyorsítja a gyógyulási folyamatot is. A WADA előírásai szerint viszont az intravénás lézer vérdoppingnak minősül.
Laslo és Bazaliu mellett a brassói csapatból Eliza Buceschi szerepel még a román válogatott világbajnoki keretében. A szövetség vezetőinek egyetlen napjuk van eldönteni, hogy nevezik a gyanúba keveredett játékosokat a világbajnokságra vagy sem, mivel a csapat már szerdán elutazik Japánba, a torna a helyszínére. Valószínűleg nem, mert elmarasztaló ítélet esetén a válogatott vb-eredménye is megsemmisíthető, és ezzel Románia remélt olimpiai szereplése is veszélybe kerülhet. A világbajnok ugyanis kijut a jövő nyári tokiói ötkarikás játékokra, a további hat legjobb csapat pedig részt vehet a márciusi olimpiai selejtezőn.
A világbajnokság csoportkörében Magyarország, Spanyolország, Montenegró, Kazahsztán és Szenegál lesznek Románia ellenfelei.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.