// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
vivát!

Keddi hírek - Nem akart nyilatkozni Iohannis a román újságírónak. Brassó alpolgármestere a temetőbe került, de nem úgy

// HIRDETÉS

És szerencsére elfogták és letartóztatták azt a férfit, aki egy 14 éves lányt akart megvásárolni a családjától.

Brassó alpolgármestere hirtelen a temetőben találta magát

Sebastian Rusu, Brassó PNL-s alpolgármestere kedden különös napra ébredt: lezárva és lepecsételve találta irodáját a brassói polgármesteri hivatal épületében. S bár Románia a lehetőségek országa (értsd: bármi megtörténhet), Rusu úr nem tudta mire vélni az esetet, ezért felháborodott.

Az alpolgármesterrel az eset előtt egy héttel közölték, hogy a temető működtetésével kapcsolatos munkaköröket bíztak rá, és azt is tudtára adták, hogy ezután ott lesz az irodája… mármint a temetőben.

Rusu úr azonban megtámadta az Allen Coliban polgármester által kiadott, az említett hatáskörökre vonatkozó rendelkezést, feltörte a pecsétet, amelyet szerinte jogtalanul alkalmaztak, és bejelentette, hogy hajlandó a közigazgatási bírósághoz fordulni a kialakult helyzet miatt. Nehezményezte, hogy felettese pont a névnapján, Szent Mihály és Gábriel arkangyalok ünnepén értesítette őt a fejleményekről, aztán elment egy hétre Barcelonába delegációba, a csukott ajtók pedig a Szűzanya templomba bevonulásának ünnepén várták őt – szerinte a polgármesternek különös affinitása van arra, hogy törvénytelenségeket és gonoszságokat kövessen el ünnepnapokon.

A sértett fél azt is elmondta, hogy bár valóban volna munkája a temetővel, az nem igényelne 24 órás jelenlétet a helyszínen. „Egy alpolgármester, még ha nincs is feladata, akkor is folyton teszi a dolgát” – tette hozzá. Reméljük, hogy Rusu úrnak nyugalomban telnek a további ünnepnapjai!

Iohannis: visszatettem Romániát az afrikai radarra!

Miután az afrikai exkluzív turisztikai központokban végzett nélkülözhetetlen munkát, államelnökünk úgy döntött, hogy mégis méltóztatik nyilatkozni a sajtónak. Hétfő reggel Iohannis a Zöld-foki Köztársaságban találkozott José Maria Neves ottani elnökkel, azonban nem kívántak nyilatkozni a sajtónak, viszont mint kiderült, a házigazda elnök az ország fővárosában, Praiában jelen lévő Libertatea sajtóorgánumon keresztül nyilatkozott a román közvéleménynek.

Az interjúban pedig arra a kérdésre, hogy 40 ezer ember kérésére nyilvánosságra hozná-e a saját utazási költségeit, José Maria Neves így válaszolt: „Nincs szükség 40 ezer emberre. Ha egy ember kér tőlem valamit, köteles vagyok válaszolni" - mondta az afrikai államfő, aki eredetileg nem zárta volna el a sajtót az eseménytől.

A praiai elnöki palotában tartott ülésen ugyan nem tettek fel kérdéseket, de a román vendég ezután a kormányhoz ment, ahol a Libertatea riportere egyenesen Klaus Iohannishoz tért vissza, kérdésfeltevési szándékkal, az elnök viszont sietett, mert a következő látogatása a parlamentben volt. Ezt követően viszont pontosan ő volt az, aki a sajtós küldötthöz maga ment oda, hogy az egyetlen jelenlévő román újságírónak ironizáljon kicsit: gyerünk, tedd fel a kérdést, aztán ki tudja, mit írsz legközelebb!

Természetesen a sajtós is ugyanarra volt kíváncsi, mint mindannyian: mégis mennyibe kerülhetnek ezek a közpénzen forgó külföldi utazások, illetve „eléggé érett-e a romániai társadalom arra, hogy felfogja, a diplomáciai utak pénzbe kerülnek”. Klaus Ionopotchivanoc Iohannis ezt elintézte egy annyival, hogy ő itt visszatette Romániát Afrika radarjába és felelevenítette az oly fontos régi kapcsolatokat, és természetesen ezek a dolgok bizonyos költségekkel járnak, valamint utasítani fogja a sajtószolgálatot, hogy a törvénynek megfelelően adjon tájékoztatást. Még szerencse, hogy vannak törvények!

Elfogtak egy brit állampolgárt Kovászna megyében, miután egy 14 éves lányt akart megvásárolni

Kovászna megyében letartóztattak egy brit állampolgárt, aki szexuális kizsákmányolás céljából megpróbált megvásárolni egy 14 éves lányt a családjától. A pasast már hazájában is elítélték hasonló bűncselekmények miatt. A házkutatás során a nyomozók több mint 280 ezer darab gyermekpornográfiát tartalmazó anyagot találtak az otthonában, amely Kovászna megye területén van.

2022 és 2023 januárja között a férfi a gyanú szerint megkísérelt egy 14 éves kiskorút a fennhatósága és ellenőrzése alá helyezni szexuális kizsákmányolás céljából, és ehhez pénzt ajánlott fel az áldozat családjának – közölte a D.I.I.C.O.T és az IGPR kedden.

A férfit először 24 órás, majd 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro