// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Június elsejétől elkezdődhet a fokozatos nyitás, július végéig be lehetne oltani tízmillió jelentkezőt

// HIRDETÉS

A miniszterelnök szerint a tervezettnél korábban el lehet érni a felnőtt lakosság 70 százalékának az immunizálását, ez már csak az oltakozási hajlandóságon múlik.

Bár a kormány eredeti célja az volt, hogy szeptemberre 10 millió ember megkapja a koronavírus elleni oltást, ezt a számot már július végén is el lehetne érni, mert a feltételek adottak – erről Florin Cîţu a hétfői sajtótájékoztatóján beszélt, majd felkérte a helyi hatóságok és az egyházak képviselőit, hogy népszerűsítsék az oltáskampányt, vidéken erre nagy szükség van most.

Románia jelenleg 8 millió vakcina beszállítására számít, s ha a szerződésekben megszabott időben és mennyiségben kapja meg a szállítmányokat,

a tervezettnél hamarább sikerül immunizálni 10 millió személyt,

mondta a miniszterelnök. Az oltáskampány jól halad és a hónap közepétől akár fel is gyorsulhat – naponta 100 ezer személy beoltása az új cél –, csak az a baj, hogy

a jelentkezők nem igazán tolonganak, legalábbis egyelőre.

Florin Cîţu megjegyezte, valamivel több mint 760 ezren iratkoztak fel a várólistára, ami még mindig nem sok, ezért arra biztatott mindenkit, hogy regisztráljon a kormányzati honlapon, igényelje a vakcinát, „mert ez az egyetlen esélyünk, hogy visszatérjünk a normális életünkhöz”.

Apropó normalitás: a miniszterelnök azt is bejelentette, létrehoznak egy bizottságot, amely

a fokozatos újranyitást fogja előkészíteni, ez a kormány tervei szerint június elsejétől kezdődhet el,

amennyiben a járványhelyzet megengedi. Cîţu azt reméli, hogy minél több enyhítő intézkedést lehet meghozni, de 100 százalékos nyitásra még senki ne számítson.

„Két hónapunk van rá, hogy előkészítsük a fokozatos nyitást és annak a feltételeit, ezért hoztuk létre a minisztériumközi bizottságot. Hamarosan indul a nyári szezon, mi pedig azt szeretnénk, hogy sokkal jobb, biztonságosabb vakációnk legyen, mint egy évvel ezelőtt” – mondta a miniszterelnök. A sajtótájékoztatót itt lehet megnézni:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro