A negyedik járványhullám a kegyeleti szolgáltatókat is leterheli, de közben jól jövedelmez. Mennyivel nőtt a profitjuk?
Két hét alatt annyian haltak meg Romániában a koronavírus-fertőzés következtében, hogy az felér egy nagyobbacska erdélyi község, például Ákosfalva lakosságával – újabban ilyen üzenetekkel igyekeznek a politikusok felhívni a figyelmet a baj nagyságára, illetve az oltás fontosságára. Szélesebb kitekintéssel azt látjuk, hogy tíz év alatt a kétszeresére (60 ezerről 113 ezerre) nőtt a halálozások száma, a temetkezési cégek tehát a pandémia előtt is jövedelmező vállalkozásoknak bizonyultak,
Románia Európában az első, világviszonylatban a második helyen áll a koronavírus okozta elhalálozások számát tekintve. A nemzetközi sajtó a mostani helyzetről szóló beszámolóiban külön kiemeli, hogy nemcsak az egészségügyi rendszer van túlterhelve, a temetkezési vállalatok sem bírják már tartani az iramot.
Ebben a kontextusban érdekes adalékkal szolgál, hogy csak a tavaly 326 millió összbevételt hoztak össze a kegyeleti szolgáltatók. Viszonyításképpen: 2010-ben ez a szám 62,8 millió, 2019-ben 259 millió lej volt. A járvány óta egynegyedével nőtt a cégek profitja, a 2019-es 54,3 millió lejről 85,8 millió lejre (2020-as adat).
Az erős igénybevétel miatt a temetkezési vállalatok egyre több alkalmazottat vettek fel, tíz év alatt, 2020-ra a kétszeresére nőtt a beosztottak száma. Az alaptőke szintén látványosan megugrott: 2 millió lejről (2010) 59,7 millió lejre (2020). A meglévő 1100 cég többsége mikrovállalkozás, csak két munkáltató van, mely 50 alkalmazottnál többet foglalkoztat. 2019 óta ötven új temetkezési céget alapítottak, kihasználva az ágazat szárnyalását.
Az elmúlt két hétben nem volt olyan nap, hogy kétszáznál kevesebb halálesetet regisztráljanak a járvánnyal összefüggésben. A minden eddigi leggyászosabb nap kedden volt,
Amíg a kórházak tele vannak, és nincsenek férőhelyek az intenzív osztályokon (akár koronásoknak, akár más betegségben szenvedőknek), addig szinte biztosra vehető, hogy Ákosfalvánál nagyobb lakossággal bíró települések „tűnnek el”, egyik hétről a másikra.
A temetkezés több településen is problematikussá vált, Nagyváradon például arról számol be a sajtó, hogy a korábbi három nap helyett egy hetet is várni kell arra, hogy egy temetésre sor kerülhessen. Naponta 12 temetésnél többet nem tudnak lebonyolítani, ugyanis kevés sírásó. Egy Botoșaniban sajátos megoldást találtak ugyanerre a problémára: az önkormányzat markológépet bérel, mert sok a halott, és nincs ki kiássa a sírokat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.