// 2026. november 7., szombat // Rezso

Jelentkezne oltásra, de nem mindegy, hogy melyikre? Akkor van egy jó hírünk

// HIRDETÉS

Túl sokat válogatni az oltások között ezután sem lehet, de legalább az első pillanattól kezdve tisztában lehet azzal, hogy milyen vakcinára vár a várólistán.

A romániai oltási kampány egyik legnehezebb pillanatát jelentette az AstraZeneca vakcinája körül kialakult felhajtás, mely nemcsak a brit, hanem az összes létező vakcinával szemben felerősítette a lakosság kételyeit. Erről Valeriu Gheorghiță, az oltáskampány koordinátora beszélt, aki szerint ebben a helyzetben az emberek megfelelő tájékoztatására és a felesleges aggodalmak eloszlatására van leginkább szükség.

Úgy tűnik, hogy az illetékesek levonták belőle a megfelelő tanúságokat, és pár változtatást helyeztek kilátásba az oltás regisztrációs folyamatában. Az egyik legfontosabb, hogy világossá teszik a jelentkezők számára a kiválasztott oltóközpontban elérhető vakcina típusát, hogy ne fordulhasson elő, valaki harminc napon át várakozik egy olyan oltásra, melyet végül lemond (például ha kiderül, hogy AstraZenecát kap). Gheorghiță szerint természetes, hogy az emberek tudni akarják, milyen oltásra jelentkeznek,

még akkor is, ha az egyes oltások elérhetősége nem teszi lehetővé a túl sok válogatást.

Aki nagyon akarta, eddig is kideríthette, hogy milyen típusú oltást adnak abban az oltóközpontban, ahová jelentkezett (például itt van ez az civilek által működtetett honlap, mely valós időben mutatja a rendelkezésre álló oltási helyeket). Éppen ideje volt ezt az információt átláthatóvá tenni hatósági szinten is.

Emellett az online platformon várhatóan április elejétől kezdve feltüntetik azt is, hogy hozzávetőlegesen mennyi a várakozási idő a legközelebbi időpontig. Ez az oltási kampány harmadik szakaszában azért fontos, mert az időpontokat a várólistások számára is elérhetővé tették.

A már létező oltóközpontokban

április 13-tól 350 új oltópontot nyitnak meg a lakosság előtt, melyekben a Pfizerrel fognak immunizálni.

Egy másik fontos változás, hogy szintén április elején 60-ról 90-re növelik az előjegyzések számát, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ötven százalékkel megnövelik az oltóközpontok kapacitását. Az áprilisi hónap végére, legkésőbb május elejére a családorvosi rendelőkben is beindul az oltás, amihez a Johnson&Johnson és valószínűleg az AstraZeneca vakcináját fogják használni. A családorvosok saját nyilvántartásuk alapján készíthetik el az oltási előjegyzéseket. A Johnson&Johnson oltása egyébként elsősorban a mozgó oltóegységekhez, az autós oltóközpontokhoz (drive-through) és vidékre fognak kerülni.

Az optimista forgatókönyv szerint nyár végéig elérhetjük a nyájimmunitást, akkor is, ha esetleg csökken az emberek érdeklődése az oltások iránt, aminek eshetőségével egyébként számolnak a hatóságok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro