// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ismerős? Állami (elfekvő) vállalat, ahol minden alkalmazottra jut egy főnök

// HIRDETÉS

Ismételjük: vállalat, teljes fegyverzetben. Tehát nem fiók, nem kirendeltség, sem valami helyi munkatelep.

Kis hazánkban parttalan közbeszéd folyik arról, hogyan vész el az adófizetők pénze az állami vállalatok labirintusában. Miniszterelnökök, miniszterek, felelős honatyák szórják az értékesebbnél értékesebb szógyöngyöket a nép elé, hogy mik a problémák és hogyan lehet őket megoldani. Közben pedig odakint,

a híres-hírhedt terepen minden csordogál a megszokott medrében.

Tessék, egy szép példa.

Valószínűleg sok nyájas Olvasónk járt már a Hunyad megyei Feredőgyógyon (Geoagiu Băi). Már a rómaiak rájöttek, milyen egészségesek az ott bugyogó vasas-kénes hévforrások, létesítettek is egy Germisara nevű fürdőt. (Valószínűleg jobban odafigyeltek a költségekre, mint a derék leszármazottak.) Szapolyai János özvegye, Izabella királyné felújíttatta, erdélyi fejedelmek jártak oda, később Kazinczy Ferenc, még később kommunista fejesek, újabban meg aki bírja.

Na és most tessék figyelni: van egy állami vállalat Feredőgyógyon, amelynek persze az a neve (a római elődökre való tekintettel), hogy Germisara. Ez a vállalat azzal foglalkozik, hogy hat szálloda és három medencetulajdonos magánszemély hévízfogyasztását méri és számlázza.

A vállalatnak van három alkalmazottja és három főnöke.

Jó, mi? Az alkalmazottak: egy mindenes (sofőr, túravezető, szerelő, munkás és takarító), egy könyvelő (mert az kell) és egy közgazdász (ő csak részmunkaidős). A vállalat működéséhez szükséges egyéb munkákat külsősök végzik.

Na és van három főnök, mert ha van egy vállalat, annak három tagú vezető tanács dukál, ezt mondja a törvény. Az egyik maga a vállalat vezérigazgatója, a másik a gazdasági minisztérium alkalmazottja, a harmadik meg a mérlegképes könyvelő. Ja, mindegyik főnök havi 3150 lejt kap kézbe. Mit mondjunk… állig felfegyverzett egy vállalat.

Na de mégis, milyen munkát kell végezniük ezeknek az embereknek,

ami olyan fontos, hogy egy egész állami vállalatot (tehát nem fiókot, nem kirendeltséget, nem helyi munkatelepet) kellett létrehozni? Nos, valóban gigászi a meló: havonta egyszer le kell olvasni kilenc darab vízórát (ugye, ahány ügyfele van a vállalatnak), aztán szépen szólni kell a kedves ügyfélnek, aki rendezi a számlát, és kábé ennyi. Egy hónapig lehet menni, például fürdőzni.

A sajtó rákérdezett a vállalat főnökeinél, na és persze a gazdasági miniszternél, hogy is van ez, rendjén van-e ez. Maga a vállalat vezérigazgatója is a fejét csóválta: hát, nincs rendben, de mit csináljanak ők is,

a vállalatot 1990-ben alapították és azóta valahogy úgy maradt. Jóvanazúgy!

A gazdasági miniszter nagyon örült, hogy végre nyilvánosságra került az állami elfekvő ügye, és természetesen megígérte, hogy megoldást talál. Addig azonban minden marad az abszurd régiben.

Ja, 2020-ban a híres vállalat költségvetése 600 000 lej volt. Ebből 266 000 lej ment a főnököknek, 183 000 lej meg az alkalmazottaknak. Jó, mi?

Nos, ha véletlenül Feredőgyógyra mennének vakációzni a nyáron, gondoljanak arra is, hogy egy egész állami vállalat felügyel a remek hévizek mögött megbúvó ügymenetre. Gyöngyélet, nem?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro