// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Idén még nem haltak meg olyen sokan 24 óra alatt, mint a keddi statisztika szerint

// HIRDETÉS

Bár a napi esetszám lassan-lassan csökkenni látszik, az egészségügy még mindig borzasztóan túlterhelt.

Jó hír, hogy az utóbbi napokban csökkenés mutatkozik a napi esetszámokban, és bár a hétvégi adatok sosem relevánsak, mert olyankor sokkal kevesebb tesztet végeznek, ez a csökkenés már a múlt hét utolsó munkanapjain elkezdődött, amikor hatezer alá csökkent ez a szám. Kedden már normál tesztüzemmód mellett is „csak” 5231 új beteget regisztráltak (a pozitivitási ráta 13,94%), és ha ez a tendencia így marad, az mindenképp reménnyel kecsegtet.

Arra pedig nagy szükség lenne, az egészségügyi rendszer jelenleg ugyanis rendkívül túlterhelt, ezt két adat is szépen megmutatja. A sürgősségi osztályon jelenleg is 1466 embert kezelnek, ami csak egy kicsivel kevesebb, mint az előző napi rekordérték (1478).

A másik ilyen adat az egy nap alatt elhunyt betegek száma, amely idén még nem volt ilyen magas: 196-an haltak meg a járvánnyal összefüggésben, közülük egy 30 év alatti páciens.

Legutóbb tavaly december közepén volt hasonlóan magas ez a szám, akkor is nyilván azért, mert olyan sok volt a fertőzött, és a súlyos eset, hogy sokaknak nem jutott hely az intenzíven. Remélhetőleg az esetszámcsökkenéssel ez a helyzet enyhülni fog, de az még nem holnap lesz.

Jelenleg összesen már 14 052 embert ápolnak kórházban, ezenkívül 67 046 igazolt fertőzött van otthoni, 16 724 pedig intézményes karanténban.

Bukaresttel együtt 14 megye van 3 ezrelék fölött a lakosságarányos fertőzöttségi ráta tekintetében.

Bukarestben az elmúlt 24 órában elképesztően sok új esetet, 1685-öt igazoltak, majd Kolozs (385), Ilfov (340) és Temes (235) megye következik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro