// 2026. november 7., szombat // Rezso

Hurrá: akár már a héten elkezdhetik építeni az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszát

// HIRDETÉS

Nem is rövid szakaszt. A kivitelező már megjelent az építési területen.

Ha az eredeti tervek szerint haladt volna az észak-erdélyi autópálya építése, 2012 óta már rég nem lennének aktuálisak az ilyen hírek, de mivel még az építkezés eredetileg tervezett befejezése után kilenc évvel is távol van az az időpont, amikor teljes egészében megépül a sztráda, ismét jó hírről számolhatunk be: úgy néz ki, hogy még a héten elkezdhetik a Kolozs megyei Magyarnádas és a Szilágy megyei Magyarzsombor közötti szakasz építését.

Az infrastrukturális fejlesztéseket figyelemmel követő, és a hiányosságokat mindig szóvá tevő Pro Infrastruktúra Egyesület tette közzé hétfőn délután a hírt, miszerint az egyik kivitelező, a román UMB első munkagépei és építőmunkásai már meg is jelentek az építési területen.

Nem is rövid szakaszról van szó: a most megépítendő rész 30,6 kilométer.

A kivitelezési szerződést még tavaly szeptember 22-én írták alá a román Tehnostrade céget is magában foglaló társulással, a munkálatok összege 1,39 milliárd lej.

A sztrádaszakasz megépítésére 24 hónap áll rendelkezésre, vagyis ha inden jól megy, 2023-ban – vagyis több mint 11 évvel azután, hogy az egész autópályának el kellett volna készülnie – már száguldozhatunk is rajta.

Mint ismeretes, a 2004-ben elkezdett sztrádának Nagyváradot Brassóval kellene összekötnie.

Azóta egy rövid szakasz kivételével a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti rész épült meg, valamint a Bihar község és a magyar M4-es sztráda közötti, valamivel több mint öt kilométeres szakasz.

A Várad és Marosvásárhely közötti szakaszok megépítése nagyjából sínen van, a Marosvásárhely-Brassó ütem azonban még napirenden sincs.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro