// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hoppá: egy bíróság törvénytelenné nyilvánította az iskolák bezárását

// HIRDETÉS

Problémásak a járványügyi korlátozások.

Igencsak izzadhatnak a járványügyi illetékesek, miután a Iași megyei törvényszék csütörtökön a legkevésbé sem a román állami hatóságok szája íze szerinti ítéletet hozott az iskolák bezárása ügyében: a bírák kimondták, hogy a megyei járványügyi operatív törzs törvénytelenül függesztette fel a jelenléti oktatást a megyeszékhely, Jászvásár (románul szintén Iași) iskoláiban.

Az ítélet alapfokon született, tehát nem jogerős, és nem kell azonnal gyakorlatba ültetni, ugyanakkor reményt jelenthet azon szülők, diákok és tanárok számára, akiknek megkeseríti az életét, hogy a kormány a fűnyíróelvet alkalmazva, a helyi körülményeket figyelmen kívül hagyva minden iskolát bezáratott.

A keresetet a Magániskolák Egyesülete nevű szervezet nyújtotta be.

Indoklásként azt hozták fel, hogy egyes esetekben ugyan valóban indokolt lehet a jelenléti oktatás szüneteltetése, de érthetetlen, miért komoly előzetes elemzés nélkül, általános érvénnyel döntöttek az iskolák bezárásáról.

Példaként felhozzák: talán az óvodások, az elemi iskolások és a végzős évfolyamok diákjai folytathatták volna az iskolapadokban, és azokat az iskolákat sem kellett volna feltétlenül bezárni, amelyek az alacsony fertőzöttségű településeken működnek.

Az egyesület azonban nagyobb tétben játszik: nem csupán a megyei korlátozásokat támadta meg, de bíróságon akarja érvényteleníteni azt a miniszteri rendeletet, valamint az országos járványügyi operatív törzs azon határozatát, amelyek nyomán az egész országban bezárták az iskolákat.

Ebben az ügyben november 25-én tartják az első tárgyalást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro