// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hírek vasárnap: A PSD-ben és a PNL-ben megijedtek az AUR TikTok-hatalmától. Egy hét múlva megszűnik a határellenőrzés a repterek

// HIRDETÉS

A két nagy kormánypártban a TikTok romániai megregulázásáról beszélnek, felmerült még a betiltása is. Az ok: ott vannak a fiatalok és George Simionék, ők meg nem.

Megijedtek a PNL-ben és a PSD-ben, be akarják tiltani a TikTokot, ahol tarol az AUR

Az idei szuperválasztási évben általános meggyőződés a romániai politikában, hogy az AUR előretörése a legnagyobb veszély. A pártoknak van is okuk a rettegésre: George Simionék szélsőséges pártja sorra a második-harmadik harmadik helyen szerepel a közvélemény-kutatásokban, az AUR jó választási szereplése pedig veszélyezteti főleg az egyre inkább szimbiózisban működő PSD és PNL politikai számításait.

A legfrissebb országos IRES-felmérés, amelynek előzetes eredményei szombaton jelentek meg a Hotnews hírportálon, és amelytől a választásokra készül pártok frászt kapnak, azt mutatja, hogy az AUR a fiatalok – a 18 és 35 év közöttiek – köréből kapná a legtöbb szavazatot, ha a parlamenti választásokat most tartanák. A második helyen az USR, a harmadikon pedig a PNL végezne az eredmények szerint. Az is kiderül a felmérésből, hogy a fiatalok háromnegyede kis mértékben vagy egyáltalán nem bízik a romániai demokráciában. A közvélemény-kutatást megrendelő, A fiatalok szavaznak elnevezésű civil szerveződés szerint ezek az eredmények végre rá kellene ébresszék a kormánypártokat a veszélyre.

A jelek szerint mind a PSD-ben, mind a PNL-ben megijedtek a felmérés eredményétől. A Hotnews-on megszólaló Rareș Bogdan (PNL) és Lucian Romașcanu (PSD) egyaránt azt mondják, hogy a két nagy párt elveszítette az első, TikTokon folyó kommunikációs csatát az AUR-ral szemben.

A két politikus lényegében ugyanazt mondja: a TikTokot, ahol az AUR teljes erővel teríti a szélsőséges üzeneteit, sürgősen szabályozni kell.

Rareș Bogdan azt mondja: aggasztó a választópolgárokat manipulálni képes politikai TikTok-tartalmak népszerűsége. Romániában és a külföldön élő románok körében 7,4 millió TikTok-felhasználó van, ezzel pedig az ország lakosságarányosan az első helyen áll európai szinten. A PNL idén újrázni készülő EP-képviselője szerint azonnali és komoly intézkedésekre van szükség, hogy valahogy szabályozzák vagy betiltsák a TikTok-on terjesztett szélsőséges, orosz-párti, az EU-konstrukciót fenyegető politikai üzeneteket. „Előzmény nélküli, ami a TikTokon folyik” – mondta és elismeri, hogy a PNL politikusai, bár észbe kaptak és saját TikTok-fiókokat hoztak létre, jelentősen lemaradtak a platformon folyó kommunikációban az AUR-tól. Pedig igen fontos lenne az erőteljes jelenlét, mivel a a fiatalok körében semmire nem lehet menni sem a plakátos, kortesgyűléses vagy televíziós választási kommunikációval – mondja.

Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője erőteljesebben fogalmazott, szerinte is erőteljesen szabályozni kellene a TikTokot, de ő akár a platform romániai működésének betiltását is kilátásba helyezte, ha a szabályozás nem sikerül. Ő is úgy véli, hogy a „klasszikus” pártok jelentősen lemaradtak az online kommunikációban, de szerinte képesek behozni ezt a lemaradást. „Nagyon is lehetséges, hogy a TikToknak nagy szerepe legyen a 2024-es választások során” – mondja Romașcanu.

Március 31-étől megszűnik a határellenőrzés a repülőtereken

Március utolsó napjától Románia a légi közlekedés területén a Schengeni övezet része lesz, ami azt jelenti, hogy a repülőtereken nem lesz többé határellenőrzés, ha az utas tagállamba utazik. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az utasok papírjait nem ellenőrzik sem a romániai, sem a schengeni célország repterén, ahová megérkezik, vagyis a biztonsági ellenőrzés után az utasok egyből a beszállókapukhoz mennek.

Cornel Laurian Stoica, az Országos Határrendészet vezetője szombaton közölte, hogy a személyazonossági igazolványát vagy az útlevelét azért mindenki vigye magával, mivel az ország 17 repterén továbbra is jelen lesz a határőrség – nem kérik el mindenkitől a papírokat, de szúrópróbaszerűen ellenőrizhetnek bárkit.

A kiskorúak esetében semmi nem változik az eddigi utazási feltételekhez képest, továbbra is fel kell mutatni például egy személyazonossági iratot vagy útlevelet, a hivatalos szülői beleegyezést, ha a gyerek csak az egyik szülővel utazik, illetve mindkét szülő beleegyezését, ha például iskolai kirándulásra vagy egyéb hasonló utazásra megy a szülei nélkül.

Ha az utazás célja egy nem schengeni ország, akkor továbbra is lesz határellenőrzés, és mindenkinek kötelezően ellenőrzik a papírjait.

Távcsöves, hangtompítós, éjjellátós puskát próbált eladni egy férfi Szilágy megyében

Egy 308-as kaliberű, távcsővel, hangtompítóval és éjjeli használatra is alkalmas célzóberendezéssel felszerelt puskát próbált eladni egy 36 éves férfi Szilágy megyében, de elkapták – tájékoztatott a Szilágy Megyei Rendőr-felügyelőség.

A Náprád (Năpradea) községben élő, büntetett előéletű férfi úgy bukott le, hogy egy rendőr jelentkezett vevőként, a tetten érés így garantált volt. Az eladó ellen persze bűnvádi eljárás indult. A vizsgálat során kiderült, hogy a puskán sem márkajelzés, sem egyedi sorozatszám nem volt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a puska honnan származik és hogy került a férfihoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS