Leszerepelt a végleges állásokra pályázó tanárok többsége, alig több mint 40 százalékuk érte el a minimális 7-es osztályzatot a versenyvizsgán.
A végleges tanári kinevezésekre kiírt idei versenyvizsgán részt vevő tanárok kevesebb mint a 42 százalékának sikerült elérnie a minimális 7-es osztályzatot az oktatásügyi minisztérium adatai szerint. Ez a szám lényegében azt jelenti, hogy a felsőoktatásból kikerülő tanári diplomások közel 60 százaléka alkalmatlan a tanári szakmára.
A július 17-én tartott írásbeli vizsgára 31 237 tanári diplomás pályázó iratkozott be, de mivel közülük 2 669-en visszaléptek, 49 személyt pedig nem engedtek vizsgázni (11-et csalás miatt), 51 dolgozatot pedig érvénytelennek nyilvánítottak, így végül csak szabályszerű 28 468 írásbeli dolgozat született.
A sikeresen vizsgázók közül 74-en kaptak maximális, 10-es jegyet a vizsgadolgozatukra. A sikertelenül vizsgázók száma (10 629) 33,45 százalékkal magasabb, mint tavaly – közölte a minisztérium.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette azt a nemrég elfogadott jogszabályt, amely a romániai medvepopuláció helyzetét szabályozza.
A vadászati és vadgazdálkodási törvényt és a medvetámadások kezeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet módosító jogszabály legfontosabb előírása szerint 2024-ben 426 barnamedvét lehet prevenciós célból kilőni Románia területén. A jogszabály ugyanakkor 55 példányra beavatkozási kvótát állapít meg, ez azt jelenti, hogy az emberek elleni támadások és a medvék okozta anyagi károk megelőzésére ennyi medvét lehet elköltöztetni vagy akár kilőni is ha szükséges.
A törvény előírásai szerint az alkalmazás során tekintettel kell lenni a medvepopuláció nemi egyensúlyára, tiltja a domináns hímek és a két évesnél fiatalabb bocsokkal levő nőstények kilövését is.
A törvényt a képviselőház rendkívüli ülésszakán fogadták el a múlt hét elején, miután pár nappal azelőtt egy barnamedve a Bucsecs-hegységben, egy túraútvonalon elragadott és megölt egy 19 éves lányt.
Az intézkedést élesen bírálták a civil szervezetek és több szakértő is, szerintük a medvekérdést nem kilövéssel kell rendezni, hanem több óvintézkedéssel és a lakosság felvilágosításával.
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt robbant ki az általános botrány a Maros megyei Marosbárdoson működő felnőttgondozó otthon kapcsán, ahol egy hivatalos ellenőrzés során iszonyatos állapotokat találtak. Az embertelen körülmények között „gondozott” bentlakók esete kapcsán intézményvezetői fejek hulltak, bűnvádi eljárás indult, több felelőst letartóztattak és országszerte megszaporodtak az ellenőrzések a hasonló szociális otthonokban.
De úgy tűnik, sem a közfelháborodás, sem a hivatalos intézkedések nem tudják megakadályozni az ilyen eseteket, most ugyanis egy Neamț megyei gondozóközpontban bukkantak nem emberhez méltó körülményekre.
A Neamț Megyei Tanács alárendeltségében, Războieni településen működő, testi és szellemi fogyatékos felnőtteket gondozó otthonban egy hivatalos ellenőrzés során találtak kedden rengeteg szabálytalanságot. A fogyatékkal élők jogvédelméről szóló ENSZ-megállapodás gyakorlatba ültetését vizsgáló testület ellenőrei megállapították, hogy a 32 személy befogadására alkalmas otthonban 50 gondozottat találtak.
Az ápoltakat borzasztó állapotban, mosdatlanul, ürülékes és vizeletes ruhákban, mocskos ágyakban tartották, rettenetes bűzben, légkondicionáló nélküli terekben. Az ellenőrök azt mondják, az otthon alkalmazottai az ő jelenlétükben próbáltak tiszta ágymatracokat és tiszta ágyneműt elővenni a raktárból. Bár a központ raktára tele volt élelmiszerrel, az ápoltak csak fagyasztott ételeket és felvágottakat kaptak.
Az otthonban egyébként egy hónappal ezelőtt tartott ellenőrzést a Neamț megyei szociális felügyelet, de mindent rendben talált.
Mivel a mostani ellenőrzést végző testület jogköre értelmében nem szabhat ki szankciókat, értesítette a fogyasztóvédelmet és a közegészségügyi hatóságot.
Itt nézhet fotókat az otthonban talált állapotokról.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
… hétvégi dróneső: a román légierő a harmadik idegen drónnal végzett vasárnap reggel… és a hegyimentők hatalmasat teljesítettek egy magashegyi mentés során.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.