Idehaza meneget az oltakozás, mint az ökrös szekér, közben nőnek a járványszámok.
Csak a száraz tényeket közöljük, ne tessék értük szidni:
1. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) csütörtökön közzétette a legfrissebb országonkénti járványügyi besorolást, a vonatkozó szabályokkal együtt. Vörös zónába került például Törökország, az Amerikai Egyesült Államok, Montenegró és Izrael. Vörösből sárga zónába lépett például Hollandia és Málta, ami jó hír. Ami rossz, hogy zöldből sárgára váltott például Észország, Litvánia, San Marino és Finnország. Egyetlen európai országnak sikerült sárgából zöld zónába kerülni, ez pedig Luxemburg. Minden további adat alább böngészhető:
Anexa La HCNSU Nr. 59 Din 1... by Otilia Serescu
2. Péntek 13., remek dátum a digitális vakcinaútlevél bevezetésére. Szóval figyelem, péntektől csak ezzel a dokumentummal igazolható (a doksi itt tölthető ki és le), hogy be vagyunk oltva, átestünk a koronavírus-fertőzésen vagy negatív az érvényes RT-PCR tesztünk, már amennyiben át akarunk kelni az Európai Unió valamelyik határán. Persze, vakcinaútlevél nélkül is utazgathatunk, csak éppen be kell tartanunk az adott ország karanténszabályait (és tudnunk kell, hogy épp milyen színű zónából milyen színűbe megyünk).
Nyilván, itt is vannak kivételek: Bulgária például nem kér a határon oltásigazolást, se negatív tesztet, se igazolást, hogy átestünk a betegségen. Tehát digitális oltásútlevelet sem. Továbbá ha valaki egy olyan országba megy (vagy jön haza onnan), amely Románia zöld listáján szerepel, akkor se kell villantania a QR-kódos dokumentumot. Ilyen ország például Magyarország.
3. Ami a beoltottsági rátát illeti, az is andalog a maga útján, mint az ökrös szekér. Az utóbbi 24 órában összesen 13 637 polgár kapta meg a koronavírus elleni oltást: 9249-en az első, 4388-an a második adagot. Nem egy rekord, de hátha nőni fog ez a szám, ha majd szeptemberben befutnak a kormány által beígért 100 lejes élelmiszerjegyek.
4. A járványszámok szintjén sem villogunk éppen fényesen: az utóbbi hónapok növekedési rekordját jelentették be a csütörtöki napon: az elmúlt 24 órában összesen 371 új megbetegedést regisztráltak. Három halálesetről érkezett jelentés. Az ország intenzív osztályain jelen pillanatban 98 súlyos beteget ápolnak.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.