// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Hiába minden tiltás, a járványtagadó ortodox érsek mégis összehozott egy búcsút Szent András napján

// HIRDETÉS

Kampány van, a hatóságok nem akarnak cirkuszt, zokszó nélkül asszisztálnak a szabályszegéshez.

Száznál is több ortodox zarándok részvételével jelenleg is tart a Szent András-napi búcsú a Konstanca megyei Ion Corvin településen, melyhez a járványtagadás egyik legnagyobb szószólójává vált Teodosie érsek annyira ragaszkodott, hogy figyelmen kívül hagyta a hatóságok tiltását, és minden lehetséges szabályt megszegve mégis megszervezte az eseményt.

Mivel kampány van, az egykori szekus besúgóból tomiszi érsekké vált Teodisie is gátlástalanul kampányol, minden eszközt megragad, hogy a kormány intézkedései ellen hergeljen, miközben hívei egészségét veszélyezteti egy olyan megyében, melyben jelenleg a legmagasabb a fertőzöttség. Konstanca már vesztegzár alá került, elviekben tehát csak nagyon indokolt esetben lehetne elhagyni a várost, a rendőrök mégis átengedték az ellenőrzőpontokon a papokat, és Teodisie-ra sem szóltak rá, hogy viseljen maszkot.

Ráadásul Teodisie olyan kijelentéseket enged meg magának az állami szervekkel szemben, melyet senki másnak ebben az országban nem tűrnének el következmények nélkül. Az érsek a zarándoklatra is ügyvédjével érkezett, aki nemes egyszerűséggel azt mondta: nem létezik semmilyen pandémia, az egészet csak kitalálták.

A bíróság pénteken elfogadhatatlannak minősítette és elutasította azt, hogy elnöki rendelettel tegyék lehetővé a Szent András-napi zarándoklatot, de ez sem tartotta vissza az érseket, aki múlt héten nyílt levelet intézett Ludovic Orban kormányfőhöz, melyben az ortodox hívek zaklatásával vádolta meg. Saját magát Tőkés Lászlóhoz hasonlította arra utalva, hogy 1989-ben az egyházat ért igazságtalanság miatt robbant ki a forradalom, most sem szabad alábecsülni a szabad vallásgyakorlásban meggátolt emberek dühét. Levelében egy burkolt fenyegetést is megengedett magának, ha nem hagyják megtartani a zarándoklatot, akkor Isten nevében az utcára hívja a híveket Konstancában és más városokban.

Arról, hogy mennyire törődik híveivel, elég sokat elárul egy friss nyilatkozata, miszerint ha valaki megbetegszik a búcsún és esetleg meghal, akkor Istenhez távozik. Szerinte nem létezik közegészségügy, és az ember lelke betegszik meg először. Ő inkább azért dühös, mert nem érti, miért kényszerítik arra, hogy a szabad ég alatt, a hidegben tartsa a liturgiát, ami szerinte egyet jelent egy kivégzéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro