// 2026. november 7., szombat // Rezso

Házi feladat Cuctól az új kormánynak: autópálya-építés Szatmár és Szucsáva között

// HIRDETÉS

A távozóban lévő szállításügyi miniszter az új kormánytól elvárja, hogy megépítse azt, amire neki nem jutott ideje.

Erősen kételkedünk abban, hogy ha Răzvan Cuc maradna a szállításügyi miniszter, akkor egykettőre megépülne az északi autópálya a petei határátkelő és Szucsáva, azaz a Partium és Bukovina között. A leköszönő tárcavezetőnek arra viszont volt gondja, hogy feladja a leckét az utódjának, aki máris egy nulláról elindított projekttel bizonyíthatja, hogy jobban ért az autópálya-építéshez.

A Szatmárnémeti és Szucsáva közötti sztráda terve szerepelt a PSD kormányprogramjában, csak hát nem sikerült vele semmit sem haladni. Cuc szerint eleve 2020 utánra tervezték a megvalósítását, de igyekeztek, hogy mihamarabb kiírják a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. Az új kormány így készen kapja feladatot, amit végigvihet. Cuc úgy fogalmazott: ne keressenek majd kifogásokat, mert az a legkönnyebb, ha valaki az inkompetenciáját akarja leplezni, hanem vigyék tovább a projektet, keressenek rá finanszírozást, járják a munkatelepeket, mert máskülönben nem fog elkészülni.

A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére 2020 januárjáig jelentkezhetnek az érdeklődő cégek.

A leendő gyorsforgalmi út nyomvonala érinti Szatmárnémetit, Nagybányát, Dést, Besztercét, Dornavátrát és Szucsávát.

Bár Cuc következetesen északi autópályáról beszél, és ahányszor az érintett megyékben jár, újabb ígértet tesz a megvalósítással kapcsolatos ügymenet felgyorsítására, a Hotnews szerint ez az autópálya nem szerepel abban a szállításfejlesztési mestertervben, melyet Brüsszel is elfogadott, és amely a 2030-ig tervezett szállítási beruházásokról rendelkezik, illetve megjelöli a prioritásnak tekintett fejlesztéseket. A stratégiai dokumentum nem említ Szatmárt Szucsávával összekötő autópályát, csak egy gyorsforgalmi utat Szatmár és Beszterce között, és egy már létező út korszerűsítését Beszterce és Szucsáva között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro