// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hazai módi: a hatóságok ígértek 28 új kórházi ágyat, lett belőle 15, de ebből 13 már megvolt

// HIRDETÉS

Egyszerű matekezéssel kiszámolható, hogy hány új ágy került. Brassói abszurd.

Nem titok: Brassó megye jó ideje ott van a koronafertőzési verseny élbolyában. E hét első felében például az új fertőzések összesített száma 216 volt és sajnos akadt súlyos eset is elég. Ennek következtében a rendelkezésre álló 13 intenzív osztályos ágy többnyire foglalt volt, sőt, a hatóságoknak Buzău, Maros és Kolozs megyékbe kellett áthelyezniük egyes súlyos eseteket.

A fentiek fényében óriási öröm volt, amikor a hatóságok bejelentették, hogy a megyei kórház területén épülő moduláris Covid-kórházban 28 intenzív osztályos ágy áll majd a betegek rendelkezésére. Figyelem, a megyei kórházban meglevő 13 ágyon kívül! A június 22-én elkezdődött építkezést egy nem kormányzati szerv finanszírozta, a projekt gazdája a Brassó megyei tanács.

Minden szép és jó volt, amíg jó hazai szokás szerint a hatóságok a minap bejelentették, hogy izé, bocs, nem épp úgy van, ahogy kéne legyen. A tények: a beígért 28 új ágyból csak 15 lesz. Jaj, hát kevesebb, de ez is valami: 13 plusz 15 az épp 28, ami mégis több mint 13.

És akkor most jön a hamisítatlan mioritikus meglepetés: jó-jó-jó, de a 15 ágy közül 13-at a kórházból visznek át a modulárisba. Vagyis, ha utánaszámolunk kicsit, az eredmény: kettő darab új ágy. A 28-ból. Pislogunk, mint hal a szatyorból.

A hatóságok persze magyarázkodnak, hogy ez csak a kezdet, lépésről lépésre növelik majd az ágyak számát. Oké, csak hát ez kicsit olyan, mintha ígérnénk önöknek 10 lejt, aztán elkérnénk önöktől ötöt, hozzácsapnánk a magunkéból még ötöt és tessék: kész a kis varázslat. Ja, a súlyos betegek pedig továbbra is utazhatnak Buzău, Maros és Kolozs megyékbe, ha úgy hozza a rossz sors.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro