// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hajaj: a kevés vakcina miatt februárban akár le is lassulhat az oltási kampány

// HIRDETÉS

Mintha nem lenne már így is lassú.

Izzadhatnak a román kormányzati és egészségügyi illetékesek, mivel a koronavírus elleni oltás iránti igény lassan meghaladja a rendelkezésre álló készleteket.

Ami februárra akár azt is eredményezheti, hogy még az eddiginél is lassabban halad majd az oltási kampány.

Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora csütörtökön este elárulta: miután szétosztották a következő három napra szükséges oltásmennyiséget, még 130 000 adagnyi van tartalékban.

Természetesen a jövő héten érkező vakcinaszállítmánnyal együtt a továbbiakban ezeket is felhasználják, részben az első oltásra, részben az emlékeztető vakcina beadására.

A Pfizer-BionTech várhatóan hétfőn további 180 000 adagnyi oltást szállít, miközben február 8-áig 500 000 személy kapott időpontot az oltásra, amihez még hozzáadódik azok száma, akik a második oltást kapják meg.

Úgyhogy most úgy tűnik, éppen hogy elég lesz az oltóanyag: pont annyi áll rendelkezésre, amennyire igény van.

Február első hetének végére pedig majdnem teljesen kimerül a készlet.

Ezért aztán Gheorghiţă szerint február első két hete „komplikált” lesz – ezzel az alulfogalmazással arra utalt, hogy nem biztos, hogy mindenkinek jut vakcina, aki igényelte.

Persze ha az Európai Gyógyszerügynökség végre engedélyezi az AstraZeneca vakcináját is – ez január 29-én esedékes, mert minek az ilyesmivel sietni, elvégre csak világjárvány van –, akkor az új szállítmányok már megoldják a helyzetet.

Azonban elővigyázatosságból azt a portált, amelyen időpontot foglalhatnak az oltást akaró polgárok, egyelőre átállították: februárra nem lehet időpontot foglalni, csak márciusra.

Ha elegendő oltás érkezik, akkor ismét megnyitják a februári jelentkezést is.

Március első húsz napjára eddig már jó 300 000-en jelentkeztek, csütörtökön másodpercenként 30 ezren kattintottak a portálra.

Gheorghiţă egyébként jó hírt is mondott.

Ő maga legalábbis derűlátó abban a kérdésben, hogy jövőre is meg kell-e ismételni az oltási kampányt.

Szerinte egyrészt azzal, hogy egy-másfél év alatt világszerte mintegy ötmilliárd embert beoltanak, sikerül elérni a szükséges szintű immunitást, így a járvány megszelídül, és legfeljebb szezonálissá válik.

Másrészt addigra már rendelkezésre áll számos olyan vakcina is, amely nem olyan kényes, mint a jelenleg használtak, amelyeket mínusz 70 fokon kell tárolni, így a háziorvosok is beadhatják majd őket.

A lényeg azonban az, hogy – még ha főleg a hideg évszakokban vissza-vissza is tér – a vírus már nem okoz olyan súlyos gondot, mint most.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro