Pedig hát egyáltalán nem kizárt.
Szenzációs, már-már felháborító hírként tálalja a román sajtó, hogy az egyik német tartomány miniszterelnöke szerint azért alakultak ki újabb koronavírus-gócpontok Németországban, mert a kelet-európai országokból érkezett vendégmunkások újra behurcolták a vírust.
Történt, hogy az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozóban 415 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
Az üzemet leállították, a fertőzötteket karanténba küldték, a helyi egészségügyi hivatal elkezdte felkutatni kapcsolataikat.
Az utóbbi hetekben számos németországi húsfeldolgozóban alakult ki fertőzésgóc, amiben szerepe lehet egyebek mellett annak, hogy üzemekben az új típusú koronavírusnak (Sars-Cov-2) kedvező módon alacsony a hőmérséklet, de annak is, hogy a dolgozók jelentős része kelet-európai vendégmunkás, akik általában fertőzésveszélyes környezetben, zsúfolt tömegszállásokon laknak.
A helyzet miatt a helyi szakszervezetek tiltakozó akciókba is kezdtek.
A tartomány miniszterelnöke, Armin Laschet pedig nem palástolta az azzal kapcsolatos véleményét, miért alakulhattak ki a fertőzések.
Egy újságíró arról kérdezte, mit mond ez az új gócpont az eddig elfogatott lazításokról?
Nos, Laschet miniszterelnök nem lacafacázott.
„Ez nem mond semmit a lazításokról, mivel a vírust a románok és a bolgárok hurcolták be. Ez történik majd mindenhol. Németország-szerte hasonló intézkedések voltak” – mondta a tartományi kormányfő.
Aki még emlékeztetett: egy bajorországi spárgaültetvényen is hasonló helyzet alakult ki, és egy másik helyszínen, egy vágóhídon is.
„Ezeket nem a lazítások okozzák, hanem az alkalmazottak szállás- és munkakörülményei” - világított rá a probléma valós okára.
A román külügy szerdán közölte, hogy egy bajorországi farmon 85 román idénymunkás szervezetében mutatták ki a koronavírust. Mindannyiukat karanténba helyezték, élelmezésüket és a szállás költségeit a munkaadó állja, aki napi 50 eurós napidíjat is fizet nekik.
Szintén a külügy tudatta, hogy a magdeburgi román közösség körében is felütött a fejét a vírus: 37-en fertőződtek meg, egy személy pedig meghalt.
A járvány kitörése óta 840 Németországban élő román kapta el a vírust, közülük nyolcan meghaltak.
Mindezt olyan körülmények között, hogy Németországban egyre kedvezőbben alakulnak a járványadatok, miközben Romániában a hivatalos közlés szerint a hat héttel ezelőtti szintre kúszott vissza az egy nap alatt újonnan diagnosztizált fertőzések száma.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.