// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ha úgy érzi, nagyon sokat kell dolgoznia, az valószínűleg azért van, mert nagyon sokat kell dolgoznia

// HIRDETÉS

Ezt igazolják a statisztikai adatok is.

Tanulságos adatokkal állt elő az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat: ezek szerint 2020-ban az Európai Unióban a romániai munkavállalóknak kellett a legtöbbet dolgozniuk, átlagosan heti több mint 40 órát.

Ezzel az első helyen állnak az EU-ban – ami paradox módon sajnos nem vonja maga után azt, hogy itt a legjobbak a bérek is, sőt.

A pontos adatok szerint

a romániai munkavállalók átlagosan heti 40,4 órán keresztül dolgoztak tavaly,

ami a dobogó legfelső fokát jelenti.

A második helyen az ország déli szomszédja, Bulgária áll 40,2 órával, míg a harmadik helyen 39,5 órával többen is osztoznak: Horvátország, Ciprus és Lengyelország.

A többi közép- vagy kelet-európai országban sem sokkal jobb a helyzet: Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában 39,3 óráig tartott a munkahét átlagosan.

A legtöbbet a hollandok lógathattál a lábukat:

29,5 órát dolgoztak átlagosan egy munkahéten, ezzel nekik kellett e legkevesebbet gürcölniük.

A lazázók között a második helyen a dánok (32,7 óra), a harmadikon pedig a németek állnak (34,3 óra) állnak.

Más megközelítésben vizsgálva a helyzetet az látható, hogy az EU-ban a legtöbbet a vállalkozók dolgoztak tavaly: átlagosan 47,1 órát töltöttek munkában.

Ez órával több, mint a munkavállalók éves átlaga, ami 36,2 óra.

A romániai munkavállalók közül egyébként 5,8 százaléknyian mondták azt, hogy a járványhelyzet miatt kevesebbet kellett dolgozniuk, mint 2019-ben – ez a legalacsonyabb arány az EU-ban.

A legnagyobb órában EU-szerte a vendéglátóiparban csökkent a munkaórák száma.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro