// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ha önnek is van ilyen, megütheti a főnyereményt: majdnem tízezer eurót kérnek egy 35 éves Daciáért

// HIRDETÉS

Ráadásul Németországban kínálják eladásra. Persze azért nem akármilyen állapotban van.

Nem akármilyen autót kínálnak eladásra Németország legnépszerűbb használtautó-értékesítő portálján, a mobile.de-n: egy 1986-os román gyártmányú gépkocsit.

Konkrétan egy Dacia 1310-esről van szó.

Amit ráadásul nem ócskavasként kívánnak értékesíteni, sőt: a büszke tulajdonos

9900 eurós irányárat szabott meg.

Amiért azért szinte már új gyártású Daciát is lehet vásárolni.

Az eladó egy a Lipcse közelében fekvő Beuchában működő cég, amely kelet-európai autók értékesítésére szakosodott.

És azért nem egy agyonhajtott, leharcolt darabról van szó.

A 35 éves járgány, amelyben 1,3 literes, 54 lóerős motor dorombol, a hivatalos leírás szerint három és fél évtizedes pályafutása alatt mindössze 24 500 kilométert futott, vagyis nehezen lehetne a tulajdonost azzal vádolni, hogy kitaposta volna a lelket is belőle.

Az eladó szerint eddig csupán két tulajdonosa volt, és sohasem baleseteztek vele.

Emellett olyan dokumentummal is rendelkezik, amely igazolja, hogy

történelmi modellről van szó.

A jó karban levő, ropogós harmincas Dacia négysebességes váltóval, krómozott ajtókilincsekkel, kétsebességes klímával, a hűtőfolyadék hőmérsékletét és az olajnyomást is mutató kijelzővel, valamint elektromos szélvédőmosóval is büszkélkedhet.

Vagyis azért nem olyan, mint azon sorstársai, amelyeket megvásárlásuk után évtizedekig hajtottak a legendásan sima romániai utakon.

Mindazonáltal nem is teljesen példa nélküli, hogy egy-egy ilyen modell jó pénzt érjen: ugyanezen az oldalon, ha nem is ennyiért, de azért már közel ötezer euróért is kínálnak ugyanilyen Daciát.

Vagyis ha önnek véletlenül figyel a garázsában vagy az udvarában egy viszonylag megkímélt modell, akkor előfordulhat, hogy szép pénzt ér.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro