// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Ha már illegálisan építkezel, legalább az áramot ne lopd – kéri az energiaszabályozó

// HIRDETÉS

Magas szinten lopja a lakosság az áramot Romániában. Sokan rá vannak kényszerítve, de nem megélhetési probléma miatt. Nekik dobnának mentőövet.

Romániában is elég nagy problémát jelent, hogy akinek egy csöpp gyakorlati érzéke van a villanyszereléshez, az nem habozik sokáig: úgy lopja az áramot, ahogy nem szégyenli. Lehet, hogy azt hisszük, hogy sokan megélhetési gondok miatt sumákolnak az árammal, de ez nem feltétlenül igaz.

Vannak olyanok, akik azért lopják az áramot – akár közvetlenül az áramszolgáltatótól, akár a szomszédaiktól –, mert megtehetik, és vannak, akik rá vannak kényszerítve. De nem megélhetési gondok miatt, hanem mert nem rendelkeznek a törvény által elismert papírral arról, hogy jogszerűen laknak az otthonukban, ennek híján pedig nem tudnak szerződést kötni az áramszolgáltatóval, ezért inkább illegálisan rácsatlakoznak valamelyik villanypóznára.

Ennek a szűk rétegnek a megcélzásával próbálja megfékezni az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) a romániai áramlopás jelenségét azzal, hogy lehetővé tenné: azok is szerződést köthessenek az áramszolgáltatókkal, akik nem rendelkeznek hivatalos okmánnyal arról, hogy birtokolják vagy bérlik az ingatlant, ahová bevezettetnék az áramot. Mindössze arra van szükség, hogy a helyi önkormányzattól igényeljenek egy igazolást arra, hogy az ingatlan melyik területi egységhez tartozik.

A gond csak azzal van, hogy az érintettek többsége azért nem rendelkezik okmánnyal, mert építési engedély nélkül húzta fel az otthonát. Tehát illegálisan. Magyarán: az ANRE mentőövet dob azoknak a fogyasztóknak, akik illegálisan építkeztek, és emiatt áramlopásra kényszerülnek, felkínálva a lehetőséget, hogy törvényesen csatlakozzanak rá az áramszolgáltatásra. Már, ha akarnak.

Figyelembe véve, hogy a villamosenergia-forgalmazók adatai szerint a meddő elosztói energia mintegy felét ellopják jelenleg Romániában, akkor nem túlzunk, ha azt mondjuk, édeskevés ez a próbálkozás az áramlopás megfékezésére. Nem ártana ténylegesen megnézni, hol „nő lába” az áramnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro