// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Gyomorforgató utat tett meg Európa legszennyezettebb folyóitól a román tányérokig több tonna toxikus hal

// HIRDETÉS

Szennyezett folyókból fogták, hűtő nélküli furgonokkal szállították fél Európán át, ecettel lemosták, majd eladták a román piacokon.

Európa legszennyezettebb folyóiból kifogott, majd hanyagul Romániába szállított halak illegális értékesítésére – gyakorlatilag a román vásárlók tudatos átverésére és mérgezésére – kiépített húszfős bűnhálózat állhat hamarosan a konstancai bíróság elé. A vádirat részletesen leírja miként működhetett egy éven keresztül zavartalanul a „demokratikusnak” mondott szervezet, mely több tíz tonna toxikus halat hozott be Romániába,

a Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban élő román vendégmunkások segítségével.

A recept egyszerű volt. A külföldi románok elmentek horgászni a Pó, az Ebro és a Rhône folyókra, melyekben az a közös, hogy a helyi hatóságok betiltották ezt a tevékenységet, mivel a szennyezettségük miatt az itt élő halak veszélyt jelentenek az emberi egészségre nézve. Ez azonban nem akadályozta a bűnhálózat - eredetileg Tulcea, Konstanca és Vâlcea megyei - tagjait, akik éjszakánként tiltott módszerekkel, monofil hálókkal és elektromos eszközök alkalmazásával fogták ki a halakat.

Az áru tárolását a közelben bérelt garázsokban oldották meg, majd 3,5 tonnás furgonokba tették,

és fél Európán át, megfelelő hűtés nélkül szállították Romániába.

A romlás szagát ecetes átmosással enyhítették, ha ez nem vált be, akkor kivágták a romlott részeket, és filézve árusították a halakat.

A szállítást hamis iratokkal biztosították, egy olyan romániai cégen keresztül, mely nem rendelkezett az államok közötti szállítási engedéllyel. Amikor a lebukás veszélye fennállt, egy magyarországi céget is bevontak. Egy adag szállítmánnyal 2500 euró haszonra tettek szert, és csak készpénzzel dolgoztak, megkerülve az adózást.

Az ügyész szerint a döntéseket demokratikusan hozták meg, ami azt jelenti, hogy a szervezet nem rendelkezett egy vezetővel, aki kézben tartotta volna a tevékenységet. A vádirat külön kiemelte annak súlyosságát, hogy a húsz gyanúsított mindegyike román állampolgár, a horgászoktól kezdve a raktárosokon keresztül az értékesítői hálózatig, gyakorlatilag saját nemzettársaikat verték át és mérgezték a súlyosan toxikus halakkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro