// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Gondolja meg kétszer, hol nyaral: kellemetlen meglepetés érheti, ha a hazaérkezés után karanténba kerül

// HIRDETÉS

Érdemes figyelni, melyik ország milyen besorolást kap járványügyi szempontból.

Nem lesz túl népszerű a szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendelet azok körében, akik járványügyi szempontból magas kockázatúnak minősített országba készülnek utazni. A kormány ugyanis azzal szeretné elvenni a polgárok kedvét a felelőtlen utazgatástól, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS)

nem fizeti ki ezentúl a hazaérkezés után karanténban töltött két hét teljes egészét a munkáltatónak.

A rendelet kizárólag azokra vonatkozik, akik magáncéllal utaznak a járvány által súlyosan érintett térségekbe, ismerve és vállalva a megfertőződés kockázatát, és hazaérkezéskor - fizetett szabadságként -két hetet karanténban  kötelesek tölteni. Eddig az állam kifizette a munkáltatóknak mind a 14 napot, ezentúl viszont

csak 5 napot áll.

A CNAS elnöke, Adrian Gheorghe szerint a rendelet célja elbátortalanítani azokat, akik utazásaik során nem tartják szem előtt saját felelősségüket a közegészségre vonatkozóan.

A rendelet augusztus 1-jétől lép életbe.

Románia jelenleg három besorolást - zöld, sárga és vörös zóna - használ az országok járványügyi kockázatának megállapítására. A sárga zónába a másfél és három ezrelék közötti fertőzési rátájú országok tartoznak. A három ezrelék feletti lakosságarányos fertőzési rátájú országokat a vörös zónába sorolják. A listát hetente frissíti az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU), a legutóbbi összesítés szerint egyedül Nagy-Britannia szerepel az vörös listán az európai országok közül. A karantén kötelezettsége alól az oltás jelenthet felmentést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro