Fotó: a galaci kórház Facebook-oldala

Fogy az orvosok türelme, miközben egyre több covidos hagyja el a kórházat és fertőzi meg a családját

Ettől függetlenül nem térünk vissza a szükségállapothoz, de a veszélyhelyzet meghosszabbítása elkerülhetetlen.

Hirdetés

Négy és fél hónap telt el azóta, hogy megjelent az első koronavírusos fertőzött az országban, és közel négy hónapja rendelték el a szükségállapotot, amit május közepén oldottak fel. A hatóságok ma már úgy gondolják, hogy túl korán lazítottak a korlátozó intézkedéseken. A napi esetszámok növekedése azonban egyelőre nem teszi szükségessé azt, hogy újra szükségállapotot rendeljenek el, de elkerülhetetlen a veszélyhezet meghosszabbítása. Erről Nelu Tătaru egészségügyi miniszter beszélt a B1 televíziónak.

Szerinte a következő két hétben a napi esetszámok folyamatosan növekedni fognak, a mintavételtől függően akár 500, 600 vagy 700 új eset is lehet egy nap.

Előfordulhat, hogy karantént hirdessenek egy-egy településen vagy régióban, de elsősorban az izoláció jelenti most a megoldást.

Egy nagyon egyszerű szabályt kellene betartani: a tünetmentes / fertőzésgyanús pácienseknek két hétig otthon kellene maradniuk, teljes elszigeteltségben, csak így lehet az újabb fertőzési gócpontok kialakulását megakadályozni. Ehelyett azt látjuk, hogy az emberek fizikai távolságtartás és maszk nélkül a tengerparton szórakoznak, és sorra fertőzik az embereket a környezetükben, figyelmeztet a szakminiszter.

Néhány megyében különösen nagy sebességgel terjedt a vírus az utóbbi időszakban,

  • ilyen Argeș (+620 eset 14 nap alatt),
  • Brassó (+577),
  • Dâmbovița (+452),
  • Galac (+403)
  • és Prahova (+431).

A számok növekedésében az is közre játszik, hogy egyre többen önkéntesen végeznek el koronavírus-tesztet. Olyanokról van szó, akik Görögországba készülnek nyaralni, vagy más olyan országba utaznának, ahol negatív teszthez kötik a román állampolgárok belépését (20 állam döntött úgy, hogy tiltja vagy valamilyen formában korlátozza, köztük Magyarország).  Prahova megyében például az elmúlt 24 órában 48 új esetet regisztráltak, ebből 28 tesztet azért végeztek el, mert nyaralni készült a család. Mivel pozitív lett a tesztjük, le kell tenniük a nyaralásról.

A számok növekedése Dâmbovița megyében azzal áll összefüggésben, hogy nagyon sok fertőzött hagyta el a kórházat, miután az alkotmánybíróság döntése nyomán a hatóságok nem kötelezhetik karanténba vagy kórházba őket.

Hat fertőzési gócpont alakult ki ennek következtében, hat különböző családban,

összesen 26 új esetet eredményezve. Jelenleg 73 személyről tudnak, akik elutasítják a kórházi ellátást, 38-an pedig kérték, hogy hagyhassák el a kórházat.

Hirdetés

Vâlcea megyében sem rózsás a helyzet: az egyik gondozási központban 74 személy tesztje lett pozitív, egy személy pedig meghalt. Az elmúlt 24 órában 46 új esetet jelentettek. Összesen 714 személy van házi elkülönítésben. Beszterce megyében szintén egy gondozási központban ütötte fel a fejét a koronavírus: az elmúlt három nap során hat gondozott és négy felvigyázó fertőződött meg.

Ahogy nőnek a számok, egyre nagyobb a nyomás a covidos kórházak orvosain,

ráadásul még azzal is meg kell birkózniuk, hogy semmilyen bátorítást vagy morális támogatást nem kapnak a lakosság részéről. Míg külföldön tapssal bátorítják az egészségügyi személyzetet, ami nagyon sokat számít egy ilyen helyzetben, addig itthon a koronavírus-tagadók emberkínzással és kísérletek végzésével vádolják őket. Több orvos is megszólalt az elmúlt néhány napban, figyelmeztetve arra, hogy tömve vannak a kórházak, a végkimerülésig dolgoznak, miközben azzal vádolják őket, hogy egy olyan vírus ellen küzdenek éjt nappallá téve, amely nem is létezik.

A Recorder az egyik bukaresti kórházban forgatott, hogy bemutassa, milyen állapotok uralkodnak egy covidos kórházbna, illetve mennyire leterheltek az orvosok. A riport itt tekinthető meg:

Hirdetés