// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Figyelem, egyszerűsítették a kijáráshoz szükséges nyilatkozatot!

// HIRDETÉS

Az a legfontosabb, hogy szerepeljen rajta a saját kezű aláírás.

Egyszerűbbé vált a kijárási tilalom idején a lakhely elhagyásához szükséges nyilatkozat, az új űrlapot csütörtökön tette közzé a stratégiai kommunikációs csoport.

Az új nyilatkozaton, amely innen letölthető, a rubrikákat számítógépen, de kézzel is ki lehet tölteni. Fontos, hogy feltétlenül szerepelnie kell rajta a saját kezű aláírásnak. Tehát: vagy kitöltjük számítógépen, kinyomtatjuk és aláírjuk kézzel, vagy pedig kinyomtatjuk az űrlapot, kézzel kitöltjük, majd aláírjuk.

Továbbra is lehetőség van a nyilatkozatot teljes egészében kézzel megírni, ebben az esetben az űrlapon szereplő összes szövegelemet le kell másolni.

A hatósági közlés szerint az ellenőrző szervek akkor is elfogadják a nyilatkozatot, ha a kitöltött és kézzel aláírt űrlapot lefotózzuk és telefonon, táblagépen mutatjuk fel. Ugyanez érvényes a munkáltató által kiadott igazolásra (innen letölthető), amely tanúsítja, hogy az illető személy munkahelyére vagy onnan haza megy, vagy munkahelyi megbízásból tartózkodik a lakhelyén kívül.

Egy másik fontos egyszerűsítés, amit az új típusú nyilatkozat tartalmaz az, hogy az előző verzióhoz képest már nem kell a személyi igazolványban szereplő állandó lakcímet és a tényleges lakcímet is feltüntetni, csak azt, ahol az illető személy ténylegesen lakik. Konkrétan: ha valakinek egy bizonyos településre szól az állandó lakcíme (a személyi igazolványában), de ő egy másik településen él, akkor az utóbbi címet kell beleírni a nyilatkozatba.

A stratégiai kommunikációs csoport arra is figyelmeztet, hogy ne használjuk az online kitöltést kínáló internetes felületeket, oldalakat, mivel az ott megadott személyes adataink védelme nem garantálható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro