A hatóságok oltópontokat zárnak be, vakcinaszállítmányokat mondanak le, miközben azzal is számolnak, hogy ősszel jön a negyedik járványhullám, melynek „sztárja” az indiai vírusvariáns lesz.
Bár az emberek többségét most leginkább a nyaralás és az éppen zajló Európa-bajnokság foglalkoztatja, a járványügyi szakértők továbbra is azon vannak, hogy minél nagyobb fokú átoltottsági arányt érjenek el a pandémia elkerülhetetlennek tűnő negyedik hulláma előtt. Románia nem teljesít túl jól ezen a téren: mindössze a populáció 22 százalékát sikerült teljesen immunizálni. A vakcinák viszonylagos elérhetősége nem lendített az oltakozási kedven, hiszen
De nem minden esetben az emberek hozzáállásán múlik az átoltottság. Ahogy Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora is elismerte, vannak megyék, ahol a falvak 10-15 százalékába sem jutottak el a mozgó oltópontokkal. Más megyékben ez az arány 70-80 százalékos.
Fel kell készülni arra, hogy ősszel a Delta néven futó indiai vírusvariáns válhat dominánssá Romániában is, ezért a hatóságok célja, hogy a következő másfél hónapban minden egyes faluba eljussanak a vakcinákkal. Már készül az ezzel kapcsolatos akcióterv, hogy ne teljen el úgy egy nap, hogy a mobil oltópontok nincsenek jelen a településeken. Közben
Nagy szükség van rá, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy mire meggyőzik a még be nem oltott lakosságot az oltás fontosságáról, addig lejár a vakcinák szavatossági ideje. Andrei Baciu egészségügyi államtitkár kedden azt nyilatkozta, hogy Románia visszamondta a júniusra tervezett vakcinaszállítmány egy részét, a több mint 7 millió dózis helyett csak mintegy 2,6 milliót vesz át. Az eddig kapott 15 millió vakcinának a 60 százalékát használták fel, ahogy csökken az érdeklődés, úgy halmozódik a készlet.
Bihar, Giurgiu, Temes, Mehedinţi, Teleorman és Vâlcea megyében, emellett 127 központban csökkentik a nyitvatartási programot. A hatóságok korábbi becslése szerint az oltópontok 45 százaléka csak félkapacitással működött, ezért hetvenet már bezártak. Csak akkor nyitják újra ezeket, ha ismét berobban a járvány, és a lakosság újra érdeklődést mutat a védekezés iránt.
Az Európai Bizottsággal kötött szerződés értelmében egyébként a felhalmozott oltóanyagokat el lehet adni, esetleg oda lehet adományozni a szegényebb országoknak. Míg az eladási mechanizmusokat nem dolgozzák ki, addig Románia – ahogy eddig is tette – Moldova Köztársaságnak ajándékoz a vakcinákból.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.