// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Felmentették a vesztegetést elfogadó határrendészeket, mert az indoklás szerint nem maguktól voltak korruptak, hanem provokálták

// HIRDETÉS

Vajszívűnek bizonyultak a bírák.

Sajátos, a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható illetékesek leleplezését célzó fedett nyomozásokat is potenciálisan befolyásoló ítéletet hozott a temesvári ítélőtábla: jogerősen felmentett 14, korrupcióval gyanúsított Arad megyei határrendészt.

Az indoklás némileg meglepő: a bírók szerint a határrendészek maguktól nem fogadtak volna el vesztegetést,

csak azért tették zsebre a csúszópénzt, mert a fedett nyomozók túl erőszakosan győzködték őket.

A határrendészek ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) emelt vádat, és az aradi törvényszék már alapfokon is felmentette őket.

A temesvári táblabíróság ezt követően visszautalta az ügyet alapfokra, az aradi törvényszék viszont ismét felmentő ítéletet hozott.

Ezt erősítette meg múlt heti jogerős ítéletével a temesvári táblabíróság.

A bírák érvelése szerint ugyanis a határrendészeknek alapvetően eszük ágában sem lett volna bűncselekményt elkövetni, de lebuktatásukra kiküldött, a DNA-val együttműködő fedett nyomozók egyszerűen túl rámenősek voltak, így hát eltették az általuk felajánlott pénzt.

A bíróság azt mondja: semmi sem bizonyítja, hogy ha nem pont a fedett nyomozók akarták volna megvesztegetni őket, akkor hajlottak volna a korrupcióra.

Arra sincs bizonyíték, hogy a vádlottak korábban mástól elfogadtak volna vesztegetést,

vagyis nem áll meg a DNA vádja, miszerint a testületen belül általánosan elterjedt a korrupció.

A bíróság azt ugyan elismeri, hogy a nyomozó hatóságok törvényesen jártak el, de nem megszokott helyzetben ajánlottak fel vesztegetést a határrendészeknek, hanem úgy provokálták őket.

A most felmentett, a varsándi és a nagylaki autópálya-határátkelőnél dolgozó vádlottakat azért állították bíróság elé, mert az ügyészek szerint szemet hunytak afölött, hogy törvénytelen szállítmányok léptek be az országba.

Egyébként az ügy érdekessége, hogy négy másik határrendész beismerte: 2016 augusztusa és szeptembere között 150 és 41 000 euró közötti összegeket és egyéb javakat fogatott el azért, hogy csempészcigaretta- és használtabroncs-szállítmányokat engedjen be az országba. Őket felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték – a többiek viszont, akik nem ismerték be a bűnösségüket, most örülhetnek a vajszívű bírák ítélete nyomán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro