A város nemrég felújított főtere végre elnyerte funkcióját, ezrek lakták be a színpompás helyszíneket.
Lélekben már napok óta hangolódhatott Szatmárnémeti közönsége az utcai művészetek kultúráját a régióban szinte egyedülálló módon felkaroló és ápoló Utcazene Fesztiválra, a szervezők többek között váratlanul felbukkanó élő szobrokkal és egy Szamoson úszó zongorával is emlékeztettek, hogy indul a buli.
A város nemrég felújított, illetve felújítás alatt álló központja, a látványos hírverésnek is köszönhetően élettel telt meg, ezrek voltak kíváncsiak a világ különböző tájairól érkező előadóművészek – muzsikusok, artisták, tűzzsonglőrök, stb. – produkcióira már az első napon.
A romániai fesztiválipar meglehetősen telített piacának következtében egymást érik az általában sokat ígérő, gyakran keveset nyújtó rendezvények, a szatmári Utcazene Fesztivál az egyik üdítő kivétel. Nézzék csak!

Fotók forrása: a G.M. Zamfirescu kultúrközpont Facebook-oldala

További fotókért katt ide.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.