// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ettől persze nem sok minden változik, de legalább rögzítették: borzasztó állapotok uralkodnak a romániai vasútállomásokon

// HIRDETÉS

A fogyasztóvédelem tette a dolgát.

Persze, persze, tudjuk: ön is tisztában van azzal, hogy Romániában igazi kalandszámba megy a vonatozás, és az ezzel kapcsolatos negatív élmények már akkor elkezdődnek, amikor az ember megközelíti a vasútállomás épületét, illetve belép oda.

Az állomásokon uralkodó állapotok ugyanis gyakran a harmadik világot idézik.

Most viszont a fogyasztóvédelem akcióba lépett, és bár tudjuk, hogy ettől aligha változik valami, legalább papíron is rögzítette, hogy elég messze van a civilizáció attól, ami a román állomásokon tapasztalható.

Hogy mit állapítottak meg?

Nos, például azt, hogy a várótermekben repedezett és lukas a padló, a járólapból jókora darabok hiányoznak, sok a szemét, a várótermi fotelek huzata szakadozott és hiányos, a peronokról nem takarították el a havat, ráadásul vannak olyan állomások, ahol a peronok nem elég magasak, így alig lehet feljutni a szerelvényekre, a várótermek falai és mennyezete pocsék állapotban vannak, penészesek és vizesek, az ablakok töröttek és koszosak, az állomásokon nem gyűjtik rendesen a szemetet, a várótermekben nincs elegendő ülőhely, az aluljárókban töredezettek a lépcsők, a falak és a mennyezetek beáztak és romosak, a mellékhelyiségek koszosak, hiányzik a folyékony szappan, illetve ez még a jobbik eset, mert van, ahol a vízcsap hiányzik.

A büfékben is pocsék állapotok uralkodnak, ezért összesen 549 kilogrammnyi élelmiszer árusítását tiltották le, és összesen 372 esetben róttak ki bírságot 1 213 500 lej értékben.

A fogyasztóvédelem egyúttal közölte: a továbbiakban is szigorúan ellenőrzi majd az állomásokat és a vonatokat.

Amitől sok ugyan nem változik de legalább az intézmény kasszája szépen föltelik majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro