// 2026. november 6., péntek // Lénárd

És ön milyen kötelező órákat törölne el az általános iskolai tanrendből? Most megírhatja az oktatási minisztériumnak

// HIRDETÉS

Kérdőíveken kérdezik ki a szülők és a tanárok véleményét.

Ha már törvény írja elő az iskolai óraszámok csökkentését, az oktatási minisztérium igyekszik megtudni, milyen tantárgyakat tartanak fontosnak, és melyeket tekintik púpnak az hátukon az érintettek.

Ezért aztán most két kérdőívet is közzétettek a minisztérium honlapján, amelyeken arról érdeklődnek, mely, jelenleg kötelező tantárgyaktól kellene megszabadulni az általános iskolákban.

Az egyik űrlap a szülőknek, a másik a tanároknak szól. A diákok valamiért kimaradtak, de hát a szülők optimális esetben úgyis megkérdezik a gyerekeiket, hogy melyik tantárgyat kedvelik, és melyiket tüntetnék el a tanrendből.

A kérdőíveket március 15-éig kell kitölteni.

Luminița Barcari oktatási államtitkár szerint a közvélemény-kutatás eredményét figyelembe veszik az óraszámcsökkentés eredményeire vonatkozó hatástanulmány kidolgozásakor.

A minisztérium többek között arra kíváncsi, mely az a három kötelező tantárgy, amelyről a megkérdezettek úgy gondolják, kevés óraszámban tanítják, és arra is, melyek azok, amelyeket viszont kiiktatnának a kötelező tárgyak közül.

Monica Anisie miniszter még tavaly novemberben jelezte, hogy idén nyilvános konzultációt hirdetnek az óraszámcsökkentés ügyében.

A vonatkozó törvény értelmében a következő tanévtől kezdve az elemi osztályokban heti 20-ra, az általános iskolaiakban 25-re, a gimnáziumi osztályokban pedig 30-ra kell csökkenteni a heti óraszámot. Ez azt jelenti, hogy az általános iskolákban akár heti 9 órával is kevesebb lehet az órarendben.

Az oktatási szakszervezetek azonban azt mondják: a következő tanévtől ez még nem bevezethető, úgyhogy a 2020-2021-es tanév még a régi rendszer szerint zajlik.

A kérdőívekben pontosítják, melyek a kötelező általános iskolai tantárgyak.

Ezek:

  • Román nyelv és irodalom
  • Anyanyelv és irodalom
  • Két idegen nyelv
  • Latin nyelv
  • Matematika
  • Fizika
  • Kémia
  • Biológia
  • Társadalmi oktatás
  • Történelem
  • Földrajz
  • Hittan
  • Rajz
  • Ének-zene
  • Testnevelés
  • Technológiai nevelés
  • Informatika
  • Személyes tanácsadás és fejlesztés

A szülőknek szóló kérdőívet itt, a tanároknak szólót pedig itt találják meg.

Jó mazsolázást és gondolkodást kívánunk az érintetteknek, és reméljük, hogy a diákok számára a legjobb megoldás születik majd az ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro