Egyéb olyan intézkedéseket is hoztak a megyében, melyekre csak bólogatni tudunk. Kérdés, miért csak most?
Beszámoltunk róla: a koronajárvány nagyon jól érzi magát Romániában, köszöni szépen. És igen, vannak olyan megyék, amelyek ugyancsak „jól” teljesítenek, ami a fertőzések számát, illetve a közegészségügyi szabályok betartását illeti. Ezek közé tartozik Argeș megye is, ahol az utóbbi két hétben gyakorlatilag megduplázódott a fertőzések száma.
Eddig s ne tovább, mondták ki a megyei sürgősségi bizottság illetékesei. Ha ez a helyzet, akkor szigorítunk! És meg is tették.
Talán a legkellemetlenebb intézkedés a maszkviselésre vonatkozik. Szerda reggeltől kötelező a nyílt téri maszkviselés a megyében. Vagyis az utcán is viselni kell a maszkot, amennyiben kettőnél több együtt mozgó emberről van szó. A kivételt az öt évesnél kisebb gyermekek jelentik. Pont.
A másik intézkedést véleményünk szerint a lazítással együtt országos szinten be kellett volna vezetni. Egyszerű, észszerű és igen hamar jobb belátásra bírja az értetlenkedőket. Arról van szó, hogy a buszok és egyéb tömegközlekedési járművek nem indulnak el a megállókból, ha a buszon tartózkodó összes utas nem visel maszkot. Továbbá lábon álldogálás nincs, mindenki szépen ülve utazik. Pont. Azért hadd jegyezzük meg: utóbbi intézkedés csak elvben oké, ha a buszok és egyéb tömegközlekedési járművek nem járnak jól meghatározott ritmus szerint. És izé, ez azért nem erőssége Romániának.
A harmadik kemény intézkedés a magánjellegű nyilvános térbeli rendezvényekre (például keresztelő, lagzi stb. a resti, klub teraszán) vonatkozik. Hét közben este 10 óráig lehet ilyen rendezvényeket szervezni (az eddig is érvényben levő szabályok betartása mellett), hétvégén pedig este tizenegy óráig. Aki nem tartja be a szabályt, annak a vendéglőjét, miegyebét 14 napra bezárják. Pont.
Ezek az intézkedések egyébként azután jöttek, hogy a múlt héten bezárták a megyében működő vásárokat és strandokat, a teraszok nyitvatartási idejét pedig csökkentették.
Na, és akkor el lehet gondolkodni azon, hogy megéri-e fittyet hányni a józan észnek és a szabályoknak. Másrészt azon is el lehet csodálkozni, hogy miért csak most hozták meg a fenti intézkedéseket.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.