// 2026. augusztus 17., hétfő // Jácint

És itt van még egy közpénznyelő sóhivatal, ahol a semmittevés az egyetlen követelmény

// HIRDETÉS

A több milliós költségvetésű vasúti reformért felelős hatóság ötödik éve létezik, de nulla teljesítményt tud felmutatni. Reméljük, az alkalmazottak jókat kávézgattak ez idő alatt.

Mindjárt az elején szólunk, ezt nehéz lesz röhögés nélkül kibírni: képzeljék el, hogy 2016-ban a kormány olyan szinten aggódott a vasúti infrastruktúra siralmas állapota miatt, hogy létrehozta a vasúti reformért felelős hatóságot. Micsoda jól hangzik, igaz?

A kezdeményezés tényleg megtapsolandó, de nem csoda, hogy egyetlen látványos fejlesztéstől sem szakadt le az arcunk azóta, mert kiderült, ez a hatóság is csak egy a semmirevaló közpénznyelők közül, ahová az alkalmazottak valószínűleg kizárólag kávézni járnak be.

Az a vicc, hogy a kormányhatározattal létrehozott hatóság elég komoly célkitűzésekkel vágott neki az életnek: új szerelvényeket kellett volna vásárolnia uniós pénzforrások felhasználásával. A pénz tehát megvolt a bulihoz, már csak a közbeszerzéseket kellett volna kiírni. De nem jött össze, egyszerűen nem jött össze!

Pedig a vasúti reformért felelős hatóságnál a 79 állásból 35 ma is be van töltve, az elnök havonta 10 ezer lej fölötti összeget keres, a vezérigazgató 7227-et, egy „sima” igazgató pedig 6764 lejt visz haza. Lehet épp ez a baj, hogy mindenki vezető pozícióban van, így nem tudják eldönteni, kinek kell leosztani a munkát.

A hatóság évi büdzséje amúgy 4 millió lej körül mozog, amit gyakorlatilag le is húzhatnának a vécén a szállításügyi minisztérium valamelyik mellékhelyiségében. Cătălin Drulă miniszter egyébként megígérte, hamarosan felszámolják a közpénzzel kitömött sóhivatalt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Krónika

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.