// 2026. október 17., szombat // Hedvig

És azt el tudja képzelni, hogy a Hivatal többé nem kérheti öntől más Hivatalok által kiadott okmányok másolatát?

// HIRDETÉS

Egy képviselő nagyon is el tudja. Olyannyira, hogy törvénytervezetet is kidolgozott róla.

Egy ország foglalná imába George Tuţă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőjének nevét, ha sikerülne keresztülverni a parlamenten egy általa beterjesztett törvénytervezetet.

A jó honatya a jelek szerint alaposan megjárhatta a hivatali bürokrácia képviselőivel való találkozást mostanában, mert az általa kidolgozott javaslat végzetes csapást mérne a „Jó, itt van tizennégy korábban kért irat fénymásolata, de időközben kiderült, hogy egy tizenötödik is kell, három különböző hatóság pecsétjével” rendszerére.

A tervezet ugyanis kerek perec

megtiltaná, hogy bármilyen hivatal vagy hatóság más hivatalok vagy hatóságok által kiadott okmányok eredetijét vagy fénymásolatát kérje

a hozzá forduló magán- vagy jogi személyektől.

Ehelyett minden hatóságnak betekintést kell kapnia a többi hatóság adatbázisába.

Természetesen ezek jó része még nincs összekapcsolva, de a tervezet kidolgozója erre is gondolt.

Abban ugyanis az is szerepel, hogy a különböző intézmények

kötelesek összekapcsolni az adatbázisaikat, mégpedig oly módon, hogy bármilyen okmány könnyen és gyorsan lekérdezhető legyen.

Ami azzal járna, hogy ha valaki bemegy egy hivatalba, mert el akar intézni valamit, akkor előtt nem kell öt-hat-hét-tizenöt másik hivatalból egyenként összeszedegetnie a szükséges dokumentumokat, és eredetiben, illetve legalább két fénymásolatban mellékelnie, hanem egyszerűen beadná a kérvényét, és a többi dokumentumot a hivatalnokok serege a rendszeren belül kérné le.

A honatya a parkolási engedélyt hozta fel példaként: jelenleg ugyanis az önkormányzatok parkolásai hatóságai a személyi igazolványt és a gépjármű törzskönyvét is elkérik annak igazolására, hogy valaki valóban az adott lakcímen lakik, és jogosult parkolóhelyre.

Csakhogy ezen adatok mindegyike a román állami intézmények birtokában van, ezért a tervezet révén arra szeretné rákényszeríteni őket, hogy

találják meg annak a módját, hogy ne az őket az adójából eltartó polgárnak kelljen utánuk lótnia-futnia.

Hogy a kezdeményezés jól hangzik, ahhoz kevés kétség fér.

A nagy kérdés az, hogyan fogadják azok a hivatali illetékesek, akiknek esetleg veszélyezteti a munkakörét, hiszen eddig a más intézmények által kért igazolások kiállításával foglalkoztak.

Vagy akiknek egyszerűen csak többet kellene dolgozniuk, mivel a pasziánsz helyett más hivatalok adatbázisában kellene kutakodniuk.

És hogy mit találnak ki a tervezet megtorpedózására.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro