// 2026. november 7., szombat // Rezso

És a képviselőház nem szavazta le a tervezetet, amely hivatalos magyar üneppé nyilvánítja március 15-ét

// HIRDETÉS

Igaz, egyáltalán nem is szavazott róla.

Zavar támadt az erőben a román parlament környékén. Miután az elmúlt hetekben a Klaus Iohannis államfő által útjára indított magyarellenes uszítóhadjárat részeként villámgyorsan elutasították a Székelyföld autonómiastatútumát, majd ugyanolyan sebességgel ünnepnappá nyilvánították a trianoni diktátum aláírásának évfordulóját, szerdán lelassult a gépezet, és nem utasították el azt a tervezetet, amely hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná március 15-ét a Romániában élő magyarok számára.

Igaz, nem is szavaztak róla: visszaküldték az illetékes szakbizottságokba.

Marcel Ciolacu, a képviselőház szociáldemokrata párti elnöke szerint a frakcióvezetők állapodtak meg arról, hogy két hétre visszakerül a bizottságba.

Persze ez nem tetszett Marius Paşcannak, aki jelenleg a Traian Băsescu által gründolt Népi Mozgalom Párt frakcióvezetőjeként rontja a le tevékenykedik, mivel ő kardoskodott azért, hogy minél hamarabb tűzzék napirendre, és utasítsák el.

A működése egyetlen értelmét a magyarellenes megnyilvánulásokban és a magyargyűlölet szításában megtaláló Paşcan telefonon keresztül felháborodottan jelentkezett be, hogy hisztizzen egy sort, amiért elvették a játékát.

Mint mondta, ő nem egyezett bele, hogy levegyék a tervezetet a napirendről.

„Miért küldjük vissza a bizottságba? Miért ne utasítsuk el? Ez egy megalázó tervezet, azért akarják ismét fiókba zárni, hogy az RMDSZ megtalálja a megfelelő pillanatot az elfogadásához. Még ma meg kell vitatni, és el kell utasítani” – verte virtuálisan az asztalt a magyargyűlölő képviselő.

Paşcan azzal próbált érvelni, a magyarok 40 000 román lemészárlását akarják megünnepelni. (Pedig hát nem úgy emlékszünk, hogy Avram Iancu vagy Axente Sever pribékjei románokat gyilkolásztak volna).

De hiába: Ciolacu közölte vele, hogy a döntés a házszabálynak megfelelően született, így nem lehet módosítani rajta.

Ciolacu álláspontját pártja, a PSD – ez nem annyira meglepő –, valamint a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt – ez már meglepőbb – frakcióvezetője is támogatta.

A tervezet amúgy arról szól, hogy azon településeken, ahol magyarok élnek, március 15-én a z önkormányzat számára tegyék lehetővé, hogy hivatalosan ünnepi megemlékezéseket szervezzen. Egyúttal a munkáltatóknak szabadnapot kellene biztosítaniuk magyar alkalmazottaiknak ezen a napon, ha igénylik.

A szenátus még 2017-ben elvetette a törvényjavaslatot, azóta hevert a döntéshozó kamarának minősülő képviselőház fiókjában.

A PMP most gyorsan megpróbálta ezt is lesöpörtetni az asztalról, de egyelőre beletörött a bicskája.

A 21. század Európájának egyik magát kisebbségbarátnak és civilizáltnak mondó országában már ennek is örülnünk kell.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro