// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Értelmetlenül halandzsázó jeltolmácsok jelelik a híreket a román hírcsatornákon

// HIRDETÉS

Ki az, aki képes jeltolmácsként úgy kiállni ország-világ elé, hogy nem ismeri a jelnyelvet?

A nép ügyvédje bejelentést tett a parlament alárendeltségébe tartozó Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA), mivel panasz érkezett a televíziós hírműsoroknál alkalmazott jeltolmácsokra. Ők felelnek azért, hogy a törvénynek megfelelően a siketek és nagyothallók számára is követhetőek legyenek a hírek, csakhogy a panaszos szerint a legtöbb jeltolmács „halandzsázik”, azaz értelmezhetetlen mozdulatokat tesz a tévékamerák előtt.

Marius Ghincea pár héttel ezelőtt a Facebookon fejezte ki felháborodását, amiért a hírcsatornák nem képesek megfelelően képzett jeltolmácsokat alkalmazni. Egyesek jeltolmácsolása köszönőviszonyban sincs azzal a jelnyelvvel, amit a Romániában élő siketek „beszélnek”, például a Digi 24 jeltolmácsolása 90 százalékban értelmezhetetlen. A jeltolmácsok alkalmazásakor nemcsak a minisztériumi engedélyt kellene ellenőrizni, hanem a folyamatba be kellene vonni a siket szervezeteket is, hogy ne kerülhessenek olyanok képernyőre, akik nem ismerik a jelnyelvet, vélekedett Ghincea. A panasz részeként az is elhangzott, hogy túl kicsi felületen mutatják a jelelést. Ahhoz, hogy a siketek és nagyothallók számára értelmezhető legyen, egy nagyobb ablakban kellene megjelennie a jelbeszédnek.

A nép ügyvédje hivatalból eljárást indított, és az audiovizuális tanácstól kért bővebb felvilágosítást. A CNA válaszában ismertette a jeltolmácsolásra vonatkozó jogszabályokat, és felsorolta, hogy milyen csatornákat büntettek meg azért, mert nem biztosítottak jelelést. Hozzájuk egyébként nem érkezett panasz sem a jeltolmácsolás minőségére, sem a felület méretére. Mindazonáltal 2015 óta honlapjukon elérhető a romániai hivatásos jeltolmácsok listája.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro