Erdélyi abszurd: porlik a szászkézdi vár, pedig pénz van, csak épp dolgos kéz nincs

A Segesvár közelében levő Szászkézd az erdélyi szász települések egyik gyöngyszeme: a messze földön híres szászkézdi kék mázas kerámia otthona és a szintén messze földön híres Umling Lőrinc szülőfaluja. Ja, van ott még egy csodás evangélikus templom, ahol 1663-ban országgyűlést is tartottak, no meg egy 14. századi parasztvár, amely jó ideig arra szolgált, hogy a környező falvak lakói oda meneküljenek, ha bármely ellenség közelített. Aztán a 20. században a népek szépen elhordták a kövek egy részét. Ma az UNESCO világörökség része, közben meg porlik, mint a szikla, odafent a dombtetőn. De…

Történt, hogy 2017-ben a település kábé 10 millió eurónyi európai pénzt szerzett a parasztvár felújítására. Éljen! Persze, azonnal közbeszólt a hivatali bürokrácia, minek következtében a munkálatokat csak 2019 nyarán lehetett elkezdeni. Közben a vár rohadt tovább, a természet tervei szerint. De nem baj, ami késik, nem múlik! Igaz, hogy közben életveszélyessé vált a várromban sétálgatni. De ez sem baj, mert mindjárt kezdődik a munka, állni fog a vár, szépen, ahogy kell.

És most jön az abszurd. Tehát, van pénz (a finanszírozás oroszlánrésze nem visszatérítendő európai támogatás), sikerült átvágni a bürokrácia gordiuszi csomóit, megvan minden, paripa is, posztó is… Ja, csak épp nincs, aki dolgozzon. A szászkézdi polgármester csak néz.

Ismételjük: nincs munkaerő!

Ilyenkor mit lehet mondani? Hogy nem kellett volna eladni a a dolgos szász kezeket a Ceausescu-diktatúra idején? Hogy nem kellene évek óta cirkuszt csinálni a romániai kormányzásból? Nem mindegy? Ezek már megtörténtek. Marad az, hogy hátha mégis kerül munkaerő. És akkor el lehet költeni a pénzt. És állni fog a vár. És ja, a remény hal meg utoljára.