// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Épületfoglaló migránsokat pakoltak ki Temesváron, akik parkettával tüzeltek az „otthonukban”

// HIRDETÉS

A helyi rendőrség szerint akár a Colectiv-tragédiához hasonló tűzvészt is okozhattak volna.

A temesvári északi pályaudvar közelében, egy üres, lerobbant épületben húzódott meg 53 szíriai, pakisztáni és afganisztáni menekült egészen máig, mert a helyi rendőrség szétnézett a környéken és a vonatállomásra kísérte őket.

A rend őreit a környékbeli lakók értesítették, miután elegük lett az éjszakai zajongásból és a szemetelésből. Időközben kiderült, hogy a tömbházban felszedték a parkettát és tüzet raktak belőle. Dumitru Domășnean-Urechiatu, a helyi rendőrség vezetője szerint az akciójukkal gyakorlatilag egy újabb Colectiv-esetet akadályoztak meg, mivel a menekültek könnyen fel is gyújthatták volna az épületet.

Kiderült az is, hogy az igazolt személyek korábban menedékjogért folyamodtak a román hatóságokhoz, ezért a rendőrök értesítették a menedékkérők számára fenntartott regionális központ és a határrendészet képviselőit is, de mivel senki nem jelentkezett, a menekülteket arra kérték, forduljanak azokhoz a központokhoz, ahol korábban regisztrálták őket.

Szerdán hajnalban a dévai rendőrséget arról értesítette egy kamionsofőr, hogy 22 afganisztáni menekült egyszerűen elfoglalt két parkolót az A1-es autópályán, Holgya közelében. Mindannyian regisztrált menedékkérők – köztük egy 10 éves kisfiú, két felnőttnek cipő sem volt a lábán –, és valószínűleg arra vártak, hogy találjanak pár teherautót, amelyek segítségével átjuthatnának a határon. Végül ők is a menedékkérők számára fenntartott regionális központban kötöttek ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro