// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

Ennyit költ a tanulmányainkra az állam, és ennyit fizetünk vissza „hálából” adók és illetékek formájában életünk során

// HIRDETÉS

Érdekes tanulmány arról, mennyibe kerül egy állampolgár képzése, és hogyan éri ez meg.

Igencsak megéri az államnak, hogy – elvileg – ingyenes oktatást biztosít mindenki számára, beleértve a mesteri diploma megszerzését is – ez derül ki egy most nyilvánosságra hozott tanulmányból.

A Deloitte Románia által végzett kutatás szerint az állam átlagosan 168 000 lejt költ egy személy képzésére az óvodától a mesteri diploma megszerzéséig.

Ez azonban nem ajándéknak tekinthető, hanem befektetésnek.

Ha ugyanis az illető a végzettségének megfelelő munkakörben képes elhelyezkedni, akkor élete során ezt sokszorosan visszatéríti, mivel

nagyjából 1,45 millió lejt fizet vissza az államkasszába adók és illetékek formájában.

Mindez annyit jelent, hogy minden egyes befektetett lej nyolc lejt fial, ami azért nem rossz megtérülési arány, még ha meglehetősen hosszú távú is.

Ugyanakkor természetesen ez az ideális állapot, hiszen nem mindenki szerez egyetemi diplomát, sőt érettségiig sem mindenki jut el.

Így aztán ha valaki csak általános iskolát végzett, és munkanélküli, rá átlagosan 90 000 lejt költ az állam élete során.

Az, hogy valaki mennyivel járul hozzá az államkasszához, nagyban függ a képzettségi szintjétől.

Egy általános iskolai végzettséggel rendelkező személy évi 10 363 lejt fizet be átlagosan az államkasszába adók és illetékek formájában, de szakközépiskolai diplomával ez már 20 517, egyetemi oklevéllel pedig már több mint 40 000 lej.

Ezek persze csak átlagos adatok, és arra az esetre vonatkoznak, ha valaki a felsőfokú diplomájának megfelelő pozíciót tud megcsípni, nem pedig arra, ha valaki a bölcsészdiplomájával ételfutárként vagy biztosítási ügynökként lót-fut.

De azért jelzi, hogy megéri tanulni.

Még az állam számára is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro