// 2026. november 4., szerda // Károly

Emlékeznek még arra, amikor Funar a lovak nyelvének nevezte a magyart? A bíróság elmagyarázta, miért nem sértő

// HIRDETÉS

Hét év után sem hajlandó kifizetni az emiatt kapott kétezer lejes büntetést Kolozsvár volt polgármestere. A bíróság szerint nem is kell, mert nem diszkriminált.

2014-et írtunk és javában zajlott az államfőválasztási kampány, amikor a magyarellenessége miatt hírhedt Gheorghe Funar független jelölt és Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a román közszolgálati televízió egyik választási műsorában vitázott. Egyetlen beszólás tette emlékezetessé az élő adást, ekkor hangzott el ugyanis a kijelentés, hogy a magyar nyelv a lovak nyelve.

A volt kolozsvári polgármestert feldühítette, hogy Tánczos magyarul is meg mert szólalni a közszolgálati televízió műsorában. Azzal reagált, hogy „ne használjon egyetlen szót sem a lovak nyelvéből, mert Románia hivatalos nyelve a román. Budapesten beszélhet magyarul, itt beszéljen románul”. Egy fenyegetéssel is megfejelte az elhangzottakat, miszerint ha megnyeri az elnökválasztást, akkor nem fog senki sem magyarul beszélni – a román televízióban sem.

A felháborodást kiváltó kijelentések miatt Tánczos feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mely öt hónapra rá megállapította, Funar beszólása etnikai és nyelvi alapon teremtett ellenséges, megfélemlítő légkört és nem járult hozzá „az emberi kapcsolatok fejlődését szolgáló közvitához”. Kétezer lejre büntették a volt elöljárót, aki azonban azóta sem volt hajlandó kifizetni az összeget, helyette inkább bírósághoz fordult, mert szerinte nem volt semmi sértő a kijelentésében. Tagadta a megfélemlítési szándékot, ő csak azt mondta, hogy Romániában a román nyelv az állam nyelve, ezért ezt kell használni a román köztelevízióban – érvelt a bíróság előtt.

2020 májusában a kolozsvári fellebbviteli bíróság helyt adott a büntetés eltörlésére vonatkozó kérelemnek, de ezzel még nincs vége. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elé kerül, mely 2022-re tűzte ki az első határidőt. Időközben a fellebbviteli bíróság közölte a határozat indoklását is, melyet már csak azért is érdemes elolvasni, mert olyan megállapítások szerepelnek benne, hogy a közfelfogásban a lovakat pozitív megítélésben részesítik, a bíróság pedig nem talált magyarázatot arra, hogy a „lovak nyelve” szókapcsolat az etnikai intoleranciát népszerűsítené. Maga a panaszos, de a CNCD sem mutatott rá, milyen tényező, esetleg történelmi vagy más hagyomány ad sértő konnotációt a kifejezésnek.

A kijelentés vizsgálatakor figyelembe kell venni a kontextust is, hiszen a bírák szerint egy elnökválasztási kampány során egy nacionalistának tartott jelölt részéről számítani lehet arra, hogy a saját politikai elképzeléseinek és meggyőződéseinek fog hangot adni, a körülmények ugyanakkor lehetővé tették, hogy vitatkozzanak ezekről a nézetekről.

Röviden összefoglalva mindebből az hámozható ki, hogy a bíróság szerint egy nacionalista mondhat nacionalista dolgokat a köztelevízióban, illetve a lovakat mindenki szeretni, ezért nem sértő egy kisebbség nyelvét a lovakéhoz hasonlítani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro