Az ország 18 megyéjében, közel félszáz településen volt szükség a katasztrófavédelem beavatkozására az elmúlt 24 órában.
Mozgalmas éjszakát tudhatnak maguk mögött a katasztrófavédelmi főfelügyelőség munkatársai: 18 megye 49 településén volt szükség a beavatkozásukra. Főleg az ország keleti és délkeleti részén okozott bajt a hirtelen leszakadó, nagy mennyiségű csapadék. Az erdélyi megyék közül Kovászna, Hargita és Szeben megye érintett.
Bákó megyében egy 70 éves embert sodort el az ár, miután beszakadt alatta egy átjáró. Őt még keresik. Egy másik, szintén elsodort Neamț megyei férfit már csak holtan találtak meg. A Kászon áradása gondot okozott a Bákó megyei Kászonmonostoron is, ahol hat ház evakuálására volt szükség.
Rendkívüli helyzet állt elő a Vrancea megyei Nereju településen: tizenkét munkás egy pótkocsin töltötte az éjszakát, mert nem volt hová meneküljenek a hirtelen jött ár elől. Csak szombat hajnalban folytatódhatott a mentési akció az elszigetelt, erdővel övezett hegyvidéki területen.
Bukarestben tíz házat, 116 udvart, 15 pincét és 22 utcát lepett el a víz, 15 fa dőlt ki, aminek a következtében összesen 7 gépjárműben keletkezett kár.
Három országúton állt le a forgalom egy időre Bákó, Dâmboviţa és Szeben megyében, ugyanakkor több mint ötezer fogyasztó maradt áram nélkül Botoșani, Hargita és Neamț megyében.
A katasztrófavédelem azt javasolja a lakosságnak, hogy tisztítsák meg a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árkokat és csatornákat. Ha egy patak vagy folyó vízhozama hirtelen emelkedni kezd, akkor kerülni kell a partot, és semmilyen formában nem ajánlott átkelni a vízen. Viharos szél esetén érdemes zárt, védett helyen maradni, és távol maradni a fáktól, reklámpannóktól, villanyoszlopoktól, stb.
A meteorológusok egyébként szombat 12 és 23 óra közötti periódusra narancs színű figyelmeztetést tettek közzé az ország keleti, déli és délkeleti megyéire, a veszély tehát nem múlt el.

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.